Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
ökörért kapott pénzt újra fiatal tinókba fektették, az árkülönbözet pedig a befektetett takarmány és a tanítás ára volt, amelyet gazdaságuk fejlesztésére, földvásárlásra, esetleg házépítésre fordíthattak. A gutái kisparaszti gazdaságok többségében ez a lépcsőzetes ökörtartás volt a legnagyobb lendítőerő. Az ökörtartásnak ez a formája a 19. század végétől kezdett teret nyerni, kialakulásának egyik feltétele volt a tökéletesebb gazdasági felszerelés térhódítása, amely nem követelt olyan nagy igaerőt, mint korábban.423 A töltések megépülése után a gyümölcsösök nagy része a hullámtérre került, jelentőségük azonban nem csökkent.424 Az idősebbek még ma is szívesen emlékeznek gyermekkorukra, mikor nagyszüleikkel őrizték a kerteket. Nádból készült kunyhókra, kezdetleges sövényfalú épületekre emlékeznek. Vaslábon főztek is maguknak, mindig tüzelni kellett, hogy elriasszák a szúnyogokat. Némelyiknek pisztolya is volt, de nem golyóval, hanem sóval lőttek a tolvajba, vagy megverték. Többször végigjárták a kertet, és hangosan énekelték: Ki járt a kertbe, Fekete kutya, Aki jár a más kertjébe, Inget-gatyát le vele. A gyümölcsöskertek őrzése nemcsak Gútán, de a környező községekben is szokásban volt. Fél Edit idősebb martosi adatközlői is sokat beszéltek a kertpásztorkodásról.425 A kertek őrzése a családtagok, idősek, gyerekek által az első világháború után szűnt meg. Ekkorra ugyanis a gútai kertekben már sokan laktak, és aki nem lakott a kertjében, vagy lakót sem fogadott oda, az általában a közelben, az ártérben lakókat bízta meg, vigyázzanak a kertekre, szedjék a potyogást. Martoson megfogytak a gyümölcsösök a község körüli kertekben, mivel azokat telkekké alakították át, lakóházakat építettek itt. Gútán a legszegényebbek, akiknek gyakran egyetlen ingatlan vagyonuk a néhány négyszögöles gyümölcsöskert volt, nem tudtak szántóföldet, házhelyet venni. Ők kezdték benépesíteni nagyobb mértékben a 19. század végén már töltések közé szorított ártereket, lakóházakat építettek a saját kertjükben, vagy nagyobb gazdák kertjébe szegődtek el családostól kertpásztornak. Saját gazdasággal nem rendelkeztek ezek az ártéri tanyák, elsősorban lakóhelyként szolgáltak. Az itt lakók számára a kertek megkönnyítették a megélhetést, hasonlóan, mint az ártér egyéb haszonvételei, a halászat, vadfogás. A családok legfőbb megélhetési forrása azonban a napszámos munka, részes aratás volt. Tavasszal részébe kapáltak, nyáron a férfiak elmentek aratni. Ősszel, a gyümölcsérés idejére újra együtt volt a család, szedték a potyogást, őrizték a kerteket. Télen famunkára szegődtek a férfiak, és kosárfonással, hálókötéssel teltek a napok. Sok gyerek volt csaknem valamennyi családban, nem ritka a 8-10, sőt több gyermekes család sem, így az asszonyok ritkán tudtak elszegődni napszámba. Kora tavasszal megmetszették a fákat, elvégezték az oltást, majd kezdődött a tavaszi részes kapálás.426 423 Bővebben lásd Angyal Béla: Állattartás. In Fehérváry (szerk): i. m. 424 1895-ből származó adatok alapján Gútán 66 744 szllvafa, 31175 almafa, 13 194 körtefa, 1491 szederfa, 577 kajszibarackfa, 411 diófa, meggyfából 283, őszibarackból 140, cseresznyefából 117 volt. Mezőgazdasági Statisztika. Első rész. 1897. 154-155. p. 425 FEgy. 426 Angyal Béla: A gútai ártéri tanyák és az ártéri gazdálkodás. Ethnographia 1994. 37-60. p. 107
