Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
akkor, hogyha én kaptam, valamilyen kellemetlen szavakkal illettek esetleg a magyarságom végett, akkor a gyerekemet miért hozzam ilyen helyzetbe? Könnyebb lesz, úgy gondolják.” (Magyar nemzetiségű nő) A gyerekek iskolaválasztásánál a vegyes házasságban élő családoknál gyakran meghatározó az a szempont is, hogy a falubeli társadalmi, nemi viszonyok szerint az oktatáson és a tanuláson keresztüli érvényesülés támogatása a családban női feladatként tételeződik fel. így az édesanya tanul otthon a gyerekkel, ő ellenőrzi a feladatait és ő tartja a kapcsolatot is a tanári karral. Értelemszerűen amennyiben az édesanya szlovák anyanyelvű - akkor is, ha beszél magyarul - jobban tudja biztosítani a gyerek számára a segítséget szlovák nyelven. „Tudtak annyira magyarul, hogy beadhattuk volna őket (magyar tagozatos iskolába), de mégis, hogy az anyja foglalkozzon velük itthon magyarul. Az nem ment véna, mert ha a gyerekkel problémák vótak, akkor ő ment be az iskolába, s itthon is ő tanult velük, s ez nem ment véna. Én nem vótam itthon." (Idős magyar férfi) Ám ugyanez a tendencia előfordul akkor is, ha a nő magyar származású. Láthatjuk, hogy a család női tagjainak szerepe mérvadó a leszármazottak nemzetiségi identitásának kialakulásában. Nemcsak azért, mert otthon az édesanya foglalkozik a kisgyerekkel, hanem mert normarendszer osztja fel a gyerekkel való foglalkozás „területeit". A tanulás egyértelműen a női világhoz tartozik. „Fordítva ez jobban elő szokott fordulni, ha a fiú jár szlovák iskolába és magyar párja lesz, akkor inkább a magyar, az úgy többször elő szokott fordulni, akkor ugye ráhagyja a feleségére, úgyhogy ezek nagyon bonyolult dolgok.” (Középkorú magyar nő) Azok a magyar családok, akik a nemzetiségi kultúrában való nevelést tartják elsődlegesnek, gyakran nyilatkoznak megrovóan és elítélően a gyerekeiket szlovák iskolába adó, vegyes házasságban élő családokról. Fő kritikájuk azonban azokat a családokat érinti, akik nem élnek vegyes házasságban s gyerekeiket ennek ellenére szlovák osztályba íratják. Indokuk pedig ez esetben mindig a jobb érvényesülési lehetőség biztosítása gyerekük számára: „A magyar szülők magyarba (adják), de sok adja szlovákba is. Azt gondolják, hogy többre viszik, jobban tudnak érvényesülni. De aki tudott tanulni, az mind tudott érvényesülni. Az én unokáim is mind a kettő magyar iskolába járt, s fölvették főiskolára, aki tud, az tud. (Idős magyar nő) „A fiam vett el szlovák lányt, s az ő gyerekeik már szlovák nemzetűek, ő már az. (Hogy döntik ezt el?) Ki tudja? Az anya dönti el. De nekünk itt mindegy. A gyerekek aztán szlovák iskolába jártak. A lányomnak magyar nemzetiségűek a gyerekei, de szlovák iskolába íratta. Mert főiskolára akarta adni, s akkor magyart hol keressen? S a magyarból szlovákba menni nehezebb, így könnyebb, s azért." (Idős magyar férfi) Az iskola nyelvének a megválasztása azért mérvadó a szeli magyar közösség mentális rendszerében, mert általános vélemény a faluban, hogy a tanulás nyelve a későbbiekben a gyerek baráti körét és későbbi párválasztását is meghatározza, mint az alábbi interjú alanya ezt kifejti: „ (Úgy gondolja, hogy ha egy magyar család a gyerekeit szlovák iskolába íratja, az akkor már törvényszerűen el fog „szlovákosodni”?) Kilencven százalékban az a gyerek már csak konyhanyelven fog magyarul tudni, és biztos, hogy az első leendő alkalommal átvált szlovákra, és általában barátokat is a szlovákok közül választ. De persze van azért kivétel, de ez is talán attól függ, hogy aztán majd a párválasztásnál hogyan alakul tovább a sorsa. És hát főleg a lányok esetében van ez így, hogy ez majdnem törvényszerű, hogy a lány 97
