Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)

Eltűnt világok, változó viszonyok

szlovák területeken katonáskodó férfiak a szolgálat éveiben ismerkedtek meg későbbi párjukkal.

A háromfajta vegyesházasság más és más ítélet alá esett a falu magyar közösségében. Leginkább elfogadott - az utólagos interpretációkban - a magyarországi szlovákokkal kötött házasságok. Ennek több oka is van. Egyrészt ma már „történelmi távlatban” vannak ezek a házasságok, hiszen a tótkomlósi származás mára elhalványult, s bár az idősebbek többé-kevésbé tudják, mely családokról van szó, az utódokat a magyar közösség valójában már szélieknek tekinti. Mindamellett a magyarországi szlovákok mindegyike jól beszélt magyarul, és a közös nyelvhasználat, valamint az evangélikusokkal közös felekezetiség elősegítette e házasságok elfogadását. Mindehhez hozzájárult az is, mint korábban utaltam rá, hogy a falubeli evangélikus felekezetű magyar közösség és a tótkomlósi evangélikus szlovákok hasonló társadalmi-gazdasági rétegből származtak. A két Széliben a nagygazdák a katolikus magyarok soraiból kerültek ki, míg a szerényebb körülmények között élők általában evangélikusok voltak. így amíg az evangélikus magyarok számára nem jelentett presztízsvesztést, ha gyermekük szlovák közösségből választott magának párt, a nagygazda katolikusoknál - a felekezeti és a gazdasági helyzet különbözősége miatt - mindez társadalmi presztízscsökkenéssel is járt. Emellett természetesen a különböző felekezetiség is meghatározó volt: a vallásukat gyakorló katolikusoknál nagyobb súllyal esett latba a gyermekek későbbi felekezetválasztása, melyet a fiatal családoknál a katolikus egyház is igyekezett biztosítani a reverzális aláíratásával.7

„(Lenézték azt a lányt, aki szlovákhoz ment?) Ugyan dehogy! Itt nem voltak igazi szlovákok, hanem már úgy összeszokott a nép, hogy senki senkivel nem törődött, nem, nem. Fontos az volt, hogy jó családból legyen (a vőlegény). Még az, hogy aztán a gyereket katolikusnak kereszteljék, de az se mindenhol...” (Idős evangélikus magyar nő)

A cseh területekről származó katonafeleségek könnyebben beilleszkedtek a falu magyar közösségébe. Ennek egyik oka az volt, hogy csak néhányan voltak, a másik pedig részük a maximális asszimilációs törekvés. A cseh származású feleségek egyike volt a falu védőnője, aki saját beilleszkedési nehézségeire így emlékszik:

„(Hogy fogadták a faluban?) Nem tudom, csak a férjem szokott mesélni, hogy ugye a fiúk, a kollégák meg a haverok, minden, csak annyit mondtak, hogy »egy csehet, egy cseh nőt vettél el?« így volt, tudja, hogy beszéltek, de másképp nem. Úgyhogy nem. Mondom, engem a parti (ti. társaság) rögtön befogadott. Én először búcsúra jöttem ide, és nekem az szörnyű volt! Akkor azt mondtam, hogy én ide el nem gyüvök!. Hogy a cigányzene! Akkor a magyar szó, ügyi? A sok ital az asztalon! Úgyhogy ez nálunk (cseh családjában) nem volt. Nálunk olyan mulatságok voltak, amit egy Pepsi mellett ültünk, nem? Meg egy limonádé mellett, és kész. No de itt végig az asztalok tele, és akkor a cigányzene, akkor az öregasszonyok körbe ültek, ügyi, nekem ez borzasztó volt! Az első búcsú, és én azt mondtam, hogy akkor először hozott ide a búcsúba. Hát persze, hogy kíváncsi vöt az egész falu, hogy kit hozott a Béta, nem? És az volt a legrosszabb tatán, ami csak lehetett nekem az életemben. (Lenézték?) Persze. Rögtön, mondom, rögtön az volt az első, hogy bementünk a mulatságba, ahol összedugták a fejüket, és akkor már beszéltek. Én még táncolni sem tudtam rendesen. Na ez nagyon rossz volt. (Más cseh nem volt a faluban?) Még van itt, még van itt egy pár, talán kaptam vagy hármat. Egyről tudom, azt biztos, hogy

7 A római katolikus egyházjog szerint különösen vegyes házasság esetén a katolikus apától követelt térítvény, melyben az apa arra kötelezi magát, hogy összes gyermekét a katolikus vallásban fogja neveltetni.

94