Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)

Eltűnt világok, változó viszonyok

igen hasonlóan főznek. Akkor nagyon tudtak olyan tömött leveseket csinálni, nem tudom, hogy milyen vöt, mert enni nem ettem náluk sosem. (Ők sem jöttek át?) Nem, nem jöttek. A kolbászt másképp csinálják, de igen finomat csinálnak, fűszeresebbre csinálják, szeressük a kolbászukat. Ők csinálnak számárt, az olyan, mint a tőtött káposzta, csak ilyen kicsire csinálják és más levet csinálnak neki, s akkor sokat főznek, mert sok rokonnak adnak, de mink is szeretjük, mert mindig hoznak át. így egymásnak mindig viszünk át mindent.” (Idős magyar nő)

Az előzékeny nyelvváltás is lehetővé tette, hogy a „főzés nyelve” a magyar legyen, így a magyarul is jól beszélő magyarországi szlovákok és szlovákiai magyarok közös disznóvágáskor mindig magyarul beszéltek egymással:

„Például az ő gyerekük az úgy tud magyarul, éppen úgy beszél, ahogy mink, mert mindig együtt vótak a gyerekek, azok soha nem verekedtek, soha. (Egymás közt hogy beszéltek?) Most is szlovákul, ha átmegyek, akkor is egymás közt szlovákul. Hogyha odagyünnek hozzám, én csak befűszerezem (a húst) és leülök, na akkor magyarul, de egymás közt szlovákul. Ezek olyan magyarosan beszélnek szlovákul, mert magyar iskolába jártak, vöt egy, annyi idős vöt mint én, az magyar iskolába járt, magyarul tudott írni. No de akik itt születtek, azok a komlósiak gyerekei, van, hogy nem tudnak magyarul, azok már csak szlovákul tudnak. Vöt egy itt átellenben, az asszony nagyon szépen tudott magyarul, de a gyerek már nem tudott, mert ők otthon már csak szlovákul beszélnek.” (Idős magyar nő)

A kitelepítés és a betelepülés traumáját a közösségben sok apró gesztus oldotta. Ezek egyik sajátos eleme volt az étel készítése, aminek a fontosságát mutatja, hogy a róluk szóló történetek ma is élénken élnek a szeli magyarok mikrotörténeteiben (Id. Németh 2002).

Az interetnikus kapcsolatokról

„Hát itt már kevertek vagyunk, mert itt a szomszédasszonyom az szlovák, a másik szomszéd, akik most költöztek ide, annak a férje szlovák, ha jól tudom, mert az szlovákul beszél (...) az utca végén, Ibolyáékkal szemben, ott is a feleség az szlovák, úgyhogy ez az utca majdnem magyar. Talán mindenki? Bár nem, szemben is, hát nem tudom, ott a férfi talán szlovák, mert ott is gyerekek szlovák iskolába járnak, szlovákul tanulnak ..." (Középkorú, vegyesházasságban élő magyar nő)

A két Széliben szlovák és magyar nemzetiségűek vegyesen laknak, azaz nincs etnikailag homogén terület egyik faluban sem. Mint az interjúidézet is mutatja, a szomszédsági együttélésben nem meghatározó a szomszédok magyar vagy szlovák származása. Gyakori eset - főleg vegyes házasságból származók esetében -, hogy közvetlen szomszédok is bizonytalanok a megítélésében. Elmondható, hogy a nemzetiségi származás nem vagy alig befolyásolja a szomszédsági kapcsolatokat.

A két Széliben élő magyar és a szlovák közösség tagjai között kiegyensúlyozott viszony van. A mindennapi kapcsolatteremtést nem bolygatja sem hatalmi harc, sem új szerepek követelése a falu nyilvános terében. Mind a két faluban van magyar óvoda, magyar tanítási nyelvű általános iskola,4 illetve szlovák oktatási intézmények is vannak mind a két településen. A civil és ifjúsági szervezetek - Alsószeli Ifjúsági Klub (ALSZIK), Alsószeli Magyar Dalkör, illetve a felsőszeli Kis Mátyus Néptáncegyüttes - egyaránt erős magyar dominanciát mutatnak a település mindennapi életében.

4 Alsószeliben 1-4 osztályos, Felsőszeliben 1-8 osztályos iskola van.

91