Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
ládnév. Olyan esettel is találkoztam, amikor a magyar családnévszótár számol ugyan a névegyeddel, de az adott alakváltozatot nem tudja semmiféle forrásból adatolni. Itt említhető a Füzék családnév, amelynek egy Bars megyei helynév adja az alapját. Kázmér azt írja róla, hogy a családnév „Füzéki alakváltozatára nem került elő adat” (vő. Kázmér 1993: 367). Megjegyzendő, hogy a szóban forgó név anyakönyvben szereplő alakjának kialakulását kétféleképpen tudjuk magyarázni: 1. a puszta településnév vált családnévvé: 2. tollban maradt a névvégi -/ képző. Az első megoldás is tipikusan magyar névképzési mód, hiszen a környező népek nyelvében az ilyen típusokban mindig jellegzetes (név)képzővel kell keletkeznie a névegyednek. Az -/' toliban maradása a szakzsargonban azt jelenti, hogy a használat során különféle okok miatt vagy elnémul a kérdéses szóvég, vagy közönséges íráshibával van dolgunk, amelyet onnantól, a tévesztés után következetesen visz tovább a kérdéses névalak. A német eredetű nevek csoportjának kialakításakor alapvetően Brechenmacher (Brechenmacher 1957-1963) és Naumann munkájára támaszkodtam (Naumann 1987), de egyes tételeknél Knappová cseh nyelvű kézikönyvének vonatkozó fejezeteit is haszonnal forgattam (Knappová 1992). A szláv családnevekhez a bibliográfiában megadott cseh nyelvű anyagok mellett (Beneš 1970, Knappová 1992, Moldanová 1983, Svoboda 1964) egy lengyel kiadásban megjelent munkát (Janowowa-Skarbek-Zbijowska-Zbiniowska 1975) és Kniezsa István klasszikus, máig alapvetésnek számító anyagát használtam fel (Kniezsa 2003). Ezen túl saját korábbi monográfiám ez irányú tartalmára is sokszor tudtam támaszkodni (Vörös 2004), bár a megjelenése óta eltelt időben néhány dolgot már magam is újragondoltam. Ezeket a korrekciókat a mostani anyagban ugyancsak kamatoztatom. A magyar névtani hagyomány szerint továbbra is következetesen szláv eredetű nevekről beszélek, holott tudom, hogy egyes esetekben nyelvi kritériumok alapján is viszonylag nagy biztonsággal meg lehetne állapítani, melyik északi vagy éppen déli szláv nyelvben keletkeztek az adott névegyedek. Ugyanakkor a korábbiaktól némiképpen eltérően a szóban forgó kategóriát szláv/szlovák/cseh megnevezéssel is illethetném. Ezt azért tartom elviekben lehetségesnek, mert az ide besorolt nevek többsége főként szlovák, kisebb része cseh, s nagyon elenyésző részéről állíthatjuk, hogy más szláv nyelvben keletkezett. A fentebb kifejtettek ellenére hangsúlyozni kell: a besoroláskor nem azt mondjuk, hogy a kérdéses név ebben és ebben a nyelvben keletkezett. Csupán a keletkezés lehetséges módjairól szólunk. Ez nagyon sokszor több keletkezésmód egyidejű felvetését is megengedi. Azt, hogy az adott névegyed ténylegesen miként s melyik nyelvben keletkezett, csak a konkrét családnév történetének visszanyomozásával tudnánk kideríteni - ha egyáltalán megfelelő adatok állnának ehhez rendelkezésünkre. A magyar-szlovák kategóriamegnevezést Kniezsa Istvántól kölcsönöztem, aki az általam sokat hivatkozott munkájában használta azt először azoknak az eseteknek a minősítésére, amikor sem a nyelvi alkat, sem az íráskép nem ad egyértelmű eligazítást arról, melyik nyelvhez tartoznak az adott családnevek. Természetesen nem arról van szó, hogy az itt felvett tételek ún. nyelvi senki földjén helyezkednek el. Elvileg alaposabb utánjárással, tudományos oknyomozással ez utóbbiak mindegyikéről ugyancsak megmondhatnánk, hogy magyar, szlovák vagy cseh ajkú közösség hozta-e őket létre. Az olyan vizsgálatokban azonban, mint amilyet a két Szeli családnévállományának feltárásakor tűztünk ki célul, a nagy mennyiségű névegyedet tartalmazó korpusz miatt nincs mód és lehetőség erre. Ugyanakkor a korrektség megkívánja, hogy ne járjunk el egyoldalúan. Különösen olyan közegben nem tehetjük ezt, ahol a nyelvhatár közelsége miatt mindkét beszélőközösség38
