Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
ben nagyobb számban fordulnak elő a másik nyelvből származ(tathat)ó elemek. Avagy a beszélőközösség egy része kétnyelvűsége okán - ahogy ezt fentebb már kifejtettem - adott helyzetben nemcsak az anyanyelvében, hanem a másodnyelvében keletkezett családnevek jelentését és/vagy morfológiai tagolódását is felismeri (vő. Vörös 2006a). Köztudott dolog, hogy a családnevek egy jelentős része akár több nyelvből is származtatható. Ez azt jelenti, hogy sok szótári tételnek nem csak egy biztos etimonja van. Ahogy a fentebbi -/' képzős példában is láttuk, az azonos típusba besorolt nevek keletkezését többféleképpen is magyarázhatjuk. A képzésmódok hasonlósága, funkcionális egyezések, homonim egybeesések stb. miatt a konkrét családnév „nyelvi életrajzának” hiányában nem dönthető el pontosan, melyik nyelvben keletkezett. Természetesen nem arról van szó, hogy egy konkrét család neve többféleképpen keletkezhetett, hanem csupán arról, hogy az azonos eredményt produkáló különféle képzésmódok egyező (homonim vagy álhomonim) alakokban találkoznak. A családnévnek tehát sok más tulajdonnévtípussal egyezően az a sajátossága, hogy egy adott nyelven belül, sőt több nyelv viszonylatában is eltérő keletkezési módjait tudjuk megadni. Ha e tekintetben összevetjük a családneveket a köznevekkel, akkor láthatjuk, hogy az utóbbiak esetében csak egy biztos etimológiát tételezünk fel. A családnevek egy jelentős részénél akár többet is. Más kérdés, hogy a Kázmér-féle családnévszótárunk - ha tisztában van is a szerző ezzel a ténnyel - a szócikkekben ún. hungarocentrikus szemlélete miatt már nem érvényesíti azt (vő. Kázmér 1993: 6; Vörös 2004: 15-16). Vagyis a szótár gyanútlan használója - ha nem tájékozódik a szótár előszavában erről a tényről - olyan családneveket is határozottan magyar eredetűeknek mond, amelyek akár más nyelvben is keletkezhettek (volna). Tehát ennek a hibának a kiküszöbölésére vettem át Kniezsa Istvántól az ún. magyar-szlovák családnevekre, képzőkre és közszavakra vonatkozó terminust, amelyet a szerző a hivatkozott helyen szemléletes példaanyaggal illusztrál (vö. Kniezsa 2003: 347-349; Vörös 2004: 122, 291, 294, 403-407). A családnevek etimológiai megoszlás Az alábbiakban táblázatban foglalom össze a két falu 1918-1938 közötti anyakönyvi bejegyzései alapján az ott felbukkanó családnevekre vonatkozó összesített számadatokat. Az adatokat úgy kaptam meg, hogy minden egyes bejegyzést figyelembe vettem. Eszerint azok az esetek is benne foglaltaknak a számokban, amikor: 1. élve született a gyermek, de egy későbbi feljegyzés tanúsága szerint betegségben vagy egyéb okból elhunyt; 2. halva született a gyermek, de a születés tényéről bejegyzést találunk. Ez utóbbi eljárást nyelvlélektani és egyéb okokkal tudom magyarázni. Elsőként nézzük meg, hogy a jogi szabályokon túl mi indokol(hat)ja ez utóbbi esetek anyakönyvi rögzítését! Mindenképpen az, hogy tényszerűen itt is újszülött gyermekről beszélnek. Még a biológiai nemét is minden esetben feljegyzik (m. halva született fiú - szik. mrtvonarodený, m. halva született leány - szik. mrtvonarodená). Ugyanakkor soha nem találunk az ilyen bejegyzésekben keresztnevet. Ezt nyilván az magyarázza, hogy már születése pillanatában sem élt a magzat, így megkeresztelni sem lehetett. Közismert tény, hogy keresztény hajdan alapvetően csak az lehetett, akit áldozópap keresztelt. A kánonjog azonban rendkívüli esetekben lehetővé tette, hogy a keresztelést bárki, akár más vallású személy is elvégezze, ha pl. a születés pillanatában fennállt a veszélye, hogy a megkeresztelendő személy e nagyon fontos szentség kiszolgáltatása előtt meghal. A feltétel csak az volt, hogy a keresztelést végző személy az anyaszentegyház szándéka szerint cselekedjék. 39
