Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Gazdasági átalakulás, megélhetési lehetőségek
A zöldségtermelők számát mindannyian úgy ítélik meg, hogy kb. a rendszerváltás óta az nagy mértékben csökkent. Azelőtt majdnem minden család foglalkozott zöldségtermeléssel Alsószeliben. Azok, akik ma is termelnek, inkább a korábbi berögzült életforma miatt teszik még mindig, meg azért, mert van kertjük. A kiadásaik megsokszorozódtak, de a bevételük az eladási ár alacsonyan tartása miatt nem növekedett jó, ha stagnál. 1993- ban 12 felvásárló volt Alsószeliben, most kettő van. Ez a két szám is jelzi azt a folyamatot, amely az elmúlt években a zöldségtermelés terén lezajlott. A kistermelőknek, akiktől L.-ék ma felvásárolnak, második kereseti lehetőséget teremtenek, ugyanis valamilyen rendszeresjövedelme emellett mindegyiküknek van. L. A. azonban úgy gondolja, hogy ha volna a faluban valaki, aki megbízhatóan foglalkozna a felvásárlással, ők is csak inkább termelnének. Az értékesítés számukra kényszer. Amikor a mezőgazdaság hanyatlani kezdett, a helyi szövetkezet is rosszabbul működött. Olykor 2-3 hónapig nem volt a dolgozóknak fizetése. Ilyenkor a felvásárlók szerepe még inkább felértékelődött, pénzforrást jelentett sok család számára. Raktáruk olyankor is nagyon hasznos, mikor egy-egy zöldség iránt visszaesik a kereslet. Általában a nagyon „népszerű” éveket ilyen követi. Három évvel ezelőtt így volt a káposztával. Egyáltalán nem volt rá kereslet, a legtöbb termelő a földön hagyta a termést és beszántotta. Ők márciusig raktározták, akkor - igaz, ráfizetéssel - eladták. Nagyon megnehezíti a helyzetet a mezőgazdaság jelenlegi támogatási rendszere. Az egységes adó szerintük más területen hasznos lehet, de a mezőgazdasági termelést megfojtja. Az állami támogatást nem tartják optimálisnak. Ezért fogalmazódik meg bennük: „Inkább ne adjanak semmit, de ne is akarjanak semmit” A szlovákiai termelők szerintük nem tudják megvédeni az érdekeiket a lengyelországi és magyarországi termelők olcsósága miatt. Nem értik, ők hogyan tudnak annyira olcsók lenni, mert az szerintük fizikailag lehetetlen. Csak úgy lehetséges szerintük, hogy ott más formája van az állami támogatásnak, jobban támogatják a termelőket. Szlovákiában „a legutolsó ember, aki van, az a mezőgazdasági munkás..., azon csattan az ostor, ő dolgozik a tűző napon.” Év végi zárszámadást jobb nem készíteni, mert volt már olyan évük, hogy nulla lett a végeredménye. Olyan is volt, hogy az összes vetőmagot, amire csak szükségük volt, hitelbe kapták, mert törzsvásárlónak számítanak a kereskedőnél. Azzal, hogy a saját munkájuk mennyit ér, egyáltalán nem foglalkoznak. Nem számolják. Azért sem, mert ennek a nyilvántartásával külön baj volna, időt igényelne, valakinek a családból szinte az egész napját ennek összeírásával kéne töltenie, de azért sem, mert akkor biztos mínusszal zárnának egy-egy évet. Ezt tudják előre, ezért sem számolják kiadásnak a saját munkaerejüket. Úgy tartják csak számon, hogy van olyan nap, mikor 16 órát dolgoznak, de olyan is, hogy kettőt. Olyan rendkívüli napok is vannak, mikor haladni, sietni kellene, de néha „hirtelen felindulásból” tartanak egy-egy szabad félnapot. Ez afféle biztonsági szelep náluk. „Hozzá kell tenni, hogy van olyan is, mikor huszonnégy órából harmincat dolgozunk." Pl. egész nap készítik a fuvart, de a vízmű megnyitja a vizet, lehet öntözni, akkor egész éjjel öntöznek, egyikük az egyik, másikuk a másik földdarabon. Nem mondhatják, hogy szakirodalomból tanulták a zöldségfajták termesztéséhez szükséges ismereteket, inkább saját tapasztalatból. Az övéké bizonyos szempontból egy régebbi hozzáállás, de csak bizonyos szempontból. A nagyapa a szövetkezetben csoportvezető volt. Ismerte a határt, a földek adottságait. Hozzáállásukat, a megélhetés és életforma tudatos választását talán legjobban a következőképp megfogalmazott véleményük fejezi ki: „Amit én kitermelek, azt én meg is eszem. " 192
