Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
gond nélkül. Erre enged következtetni egyes nevek rendkívül változatos, gyors egymásutánban következő „alaki gazdagsága". Ezek közül is csak néhány jellegzetes példát említek: Aladár: Aludár, Vladár; Adél: Adel, Adela, Adelajda; Katalin: Katrin, Katerina, Katarína; stb. Egyes esetekben az a tény is fokozhatta a bizonytalanságot, hogy a magyar neveket metanyelvi szinten nehéz (volt) egyértelműen visszaadni (cseh)szlovák párjukkal. Ez első pillantásra fel sem tűnik a felületes szemlélődőnek, ám a hatósági bejegyzés és az autográf aláírás kontrasztja jól mutatja az ebből fakadó gondokat. A magyar Nándort például a hajdani anyakönyvvezetők következetesen Ferdinándöaí adták vissza, ami kifogástalannak számító párosítás. Ám a bejelentők saját aláírásukban soha nem ez utóbbit használták, hanem a Nándort. Szép számban említhetnénk ehhez hasonló példákat. A közkeletű keresztnevek párosításakor lényegileg semmiféle bizonytalanságból fakadó ingadozás nem figyelhető meg, ha csak az ékezetek nagy tömegű elmaradását nem vesszük ide. Ám megfigyelésem szerint ugyanolyan arányban maradnak el a magyar alakban bejegyzett keresztnevek ékezetei, mint a szlovákokéi. Itt az esetek jelentős részében inkább tolihibára gyanakodhatunk. E jelenség idekapcsolását tehát azért sem tartanám szerencsésnek, mert utólagosan egyéb támpontok híján amúgy is nehezen különíthető el, mi az, ami tolihibának számít, s mi az, ami tudatos szlovákosításra vezethető vissza. A korabeli szlovák nyelvű megjegyzéseket sem sikerül mindig kifogástalan nyelvi formába önteniük az anyakönyvvezetőknek. Egy 1924. március 6-i bejegyzést például így rögzítettek: „Otec je do obci Balaton príslužný, maďarský štátny občian.” Nyelvtani hibája így hangzana: „Otec je občanom obce Balaton maďarský štátny príslušný.” 'Az apa, aki Balaton községből származik, magyar állampolgár.' Ugyanerre az apára vonatkozik egy későbbi, 1926. október 16-i megjegyzés. Ez nyelvileg már némileg finomodott, ám továbbra is nyelvtani hibát tartalmaz: „Otec je do obce Balaton príslušný maďarsky štátny občan." Ezt a sorozatot egy 1932. december 30-i keltezésű bejegyzés zárja, amely a standard szlovák norma alapján megítélve a fentebb idézettek hibáit vegyíti: „Otec je do obci Balaton príslušný, maďarský štátny občan.”1 A nyelvi váltás a női névegyüttesek bejegyzésében sem ment mindig zökkenőmentesen. A női nevek (cseh)szlovákosításának első állomását a magyarosról latinosra váltó névsorrend és a keresztnév szlovák(os) párjának használata jelentette. Ám a családnévhez ekkor még nem tették hozzá az -óvá birtokosképzőt. Már itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy egyes magyar családneveknél ez sem ment zavarmentesen. Tanulságosnak tűnik az -óvá magyar nevekbe integrálásának lépésről lépésre történő nyomon követése. Az első -ová-zott nevekkel a két község anyakönyveiben közel egy évnyi eltéréssel találkozhatunk először. Alsószeliben a legelsőt egy 1922. június 28-i születési gyermek anyjának leánykori nevén találtam (Mézes-ová). Felsőszeliben elsőként egy 1923. június 23-i születésű izraelita felekezetű gyermek anyjának leánykori nevéhez illesztették hozzá (Schöntálová). Innentől azonban egy ideig mindenféle női névhez eléggé következetesen kötőjellel kapcsolták hozzá az -ová-t. Többnyire zavart okoztak e téren az a-ra, ó-ra, ritkábban e-re végződő magyar nevek. Főképpen azért, mert alakilag egybeestek a cseh és szlovák eredetű családnevek nembeli végződéseivel. Márpedig ilyenkor az a szabály, hogy az a + -óvá, o + -óvá kapcsolatból kiejtik az ún. „koncovkát” (nyelvtani nemre utaló végződés), hiszen a nyelvtani nem 1 A bejegyzések hibáinak pontos analizálásában Puskás Attila nyújtott a háttérből segítséget, amelyet neki ezúton is szeretnék megköszönni. 16
