Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
esetleg, széliek arról voltak híresek, hogy bicskások, Alsószelibe, Fölsőszelibe a bicska hamarébb kinyílt, mint a hóvirág...Hát akkor megvertek igen sok magyart, deportálás,i idő alatt, na de amikor hazagyüttünk, változott a kocka... Mert azok a verések, amelyek megtörténtek az áttelepültek részéről, hát azok aztán kezdődtek, úgy-úgy honorálták vissza, alkalomadtán, nyílt izé nem volt, összecsapás vagy valami, de alkalomadtán úgy csöndben lerótta mindenki az adósságát, amit gondolt.” (K. Gy.) Az áttelepítési folyamat irányítói jelentéseikben megjegyzik, hogy az áttelepültek olykor lenézik a helyieket, fensőségesen viselkednek velük szemben. A jelentések az áttelepültek gazdasági aktivitását, munkamorálját is kritizálják, megjegyezve, hogy hétköznap is házaik előtti padokon ülnek, egyesek azt gondolják, hogy a magyarok fognak helyettük dolgozni.20 A kezdeti konfliktusok kétségkívül enyhültek az évek, évtizedek során, a közös munkák, a vegyes házasságok terjedő gyakorlata, a hétköznapok megannyi találkozása és együttműködése tompította az interetnikus konfliktusok élét, megszelídítette a szimbolikus határkonstruálás nyelvi stratégiáit, a kommunikatív emlékezet is megrostálta vagy nem hívta elő a korábbi konfliktustörténeteket. „Az itteni magyarsággal össze vannak (vegyülve) a tótkomlósiak (...) máma ugye az össze van keverve.” (Z. M.) „Most már összebarátkozott a jónép, amennyire úgy. Ők is belássák azt itt, hogy muszáj, hogy a magyarokkal éljenek együtt úgy, mint ott.” (K. Gy.) * * * Feltehető a kérdés, hogy mivel gazdagította egymást a két csoport, hatottak-e egymás kultúrájára, mentalitására? Az alföldi magyar táplálkozáskultúra bizonyos elemeinek szeli meghonosítása és az erről szóló - a néprajzi és történeti irodalomban is gyakran hivatkozott - történetek21 tekinthetők egy sajátos szimbolikus kompenzációnak, melyben a szlovák betelepülők valami „igazi magyart” ismertetnek meg a szeli magyarokkal, ezzel saját helyi emancipációjukat, az elismerés és befogadás folyamatát erősítik.22 Az áttelepültek kevert kultúrája, magyar nyelvű kommunikációs gyakorlata, magyarral vegyített szlovák beszéde a nemzetállam homogenizációs diskurzusában kiküszöbölendő adottság, a lokális viszonylatokban azonban erőforrás, lehetőség a befogadó közösséghez vezető út megtalálásához. Ez a kettősség, egyben feszültség jellemzi a két Szélibe települt szlovákok disszimilációs folyamatait. A tótkomlósi áttelepülők - függetlenül szándékaiktól, szlovák nemzeti érzéseik tudatosultságának fokától - a nemzeti tér kiépítési projektjének, így egyfajta nemzetállami kolonizációnak a helyi letéteményesei voltak. Annak ellenére, hogy a földközeliség, a föld birtoklása és a helyhez kötöttség a telepes legfontosabb attribútuma és politikai tőkéje,23 a két Szélibe költöző szlovákok második, harmadik generációja - nem függetlenül a mező20 Pukkai 2002: 70, 54, 78. 21 Liszka 2000; Paríková 1993; 2001; Szanyi 1976. 22 A tótkomlósi szlovákok speciális böllérhagyományainak, fűszerezési technikáinak a két csoport közötti kapcsolatok és átjárási gyakorlatok megszervezésben betöltött szerepéről Id. Bakó Boglárka tanulmányát a jelen kötetben. 23 Horn 2009: 58-61. 155
