Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
gazdaság kollektivizálásától és az iparosodás, majd a tercierizálódás folyamataitól - nagy számban a városokba költözött. A népszámlások nemzetiségi adataira tekintve szembetűnő, hogy a szeli magyarság képes volt statisztikai helyzetét javítani, legalábbis stabilizálni, míg a szlovákok aránya csökkent a két településen. Ebben a reszlovakizáltak „viszszamagyarosodása" és a magyar nemzetiség egyre bátrabb megvallása mellett szerepe volt annak is, hogy a lakóhelyi és ezzel együtt társadalmi mobilitásban a szlovákok arányukhoz képest nagyobb mértékben vettek részt, jelezve azt is, hogy az áttelepült családok biográfiájának alakulására áttételesen miként hathatott új lokális világaik szimbolikus „tőkevagyonából” való korlátozottabb részesedésük. Irodalom Angyal Béla 1997. Guta 1945-1949. Lilium Aurum, Dunaszerdahely. Brencz, Andrej 2004. A német kulturális örökség elsajátítása. Közép-Oderamenti etnológiai kutatások. In Erdösi Péter-Sonkoly Gábor szerk. A kulturális örökség. L’Harmattan-Atelier, Budapest, 211-234. Bourdieu, Pierre 1978. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat, Budapest. Danajka Lajos 1993. Felsőszeli története. Községi Önkormányzat, Felsőszeli. Eisch, Katharina 1996. Grenze. Eine Ethnographie des bayerisch-böhmischen Grenzraums. Bayerische Schriften für Volkskunde 5. Kommission für Bayerische Landesgeschichte, Institut für Volkskunde, München. Gyivicsán Anna 1993. Anyanyelv, kultúra, közösség. A magyarországi szlovákok. Teleki László Alapítvány, Budapest. Horn, Éva 2009. Partizán, telepes, menekült. A határátlépő politikai antropológiájához. In Csűri Károly-Mihály Csilla-Szabó Judit szerk. Határátlépések. Kulturális terek reprezentációi. Gondolat, Budapest, 53-65. Liszka József 2000. A szlovákiai magyarok populáris kultúrája a 20. században. Korszakok és az impériumváltásokból fakadó változások. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2 (3) Internetes forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00033/00005/liszka.htm (letöltés: 2010. december 5.) Paládi-Kovács Attila főszerk. 2000. Magyar Néprajz Vili. Társadalom. Akadémiai Kiadó, Budapest. Paríková, Magdalena 1993. Etnokultúrny vývin na južnom Slovensku v kontexte procesu repatriácie. Národopisné informácie 1993/2. 21-30. Paríková, Magdalena 2001. Reemigrácia Slovákov z Maďarska v rokoch 1946-48. Etnokultúrne a sociálne procesy. Stimul, Bratislava. Pukkai László 2002. Mátyusföld I. A galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000. Fórum Társadalomtudományi Intézet - Lilium Aurum Kiadó, Somorja-Dunaszerdahely. /Lokális és regionális monográfiák 3./ Szanyi Mária 1976. Kölcsönhatások egy magyar és egy szlovák népcsoport életében. Irodalmi Szemle 19 (7) 636-638. Tóth István 1993. Szlovák nemzetiségi törekvések a két világháború között. Regio 5(1). 156- 174. Tóth Sándor János-Tuska Tünde-Uhrin Erzsébet-Zsilák Mária 2010. A nyelvi másság dimenziói Tótkomlóson. In Jakab Albert Zsolt-Peti Lehel szerk. Kisebbségek interetnikus kontaktzónában. Csehek és szlovákok Romániában és Magyarországon. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet - Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 109-147. 156