Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
ítélését kezdetekben ellensúlyozta az állampolgársággal nyerhető haszon, a birtok vagy műhely megtartása, az állami ellátórendszerben való részvétel joga és a politikai érdekérvényesítés lehetősége. A későbbi konszolidáció során a nem reszlovakizált magyarok is állampolgárságot kaptak, de a tabuizálás, elhallgatás mellett a nem reszlovakizált kortársak megítélése továbbra is negatív maradt. „Mert voltak olyan jók velünk a reszlovák gazdák, akiknek egész rokonságuk mind itthon maradt, se deportálás, se Magyarországra vitel." (És hogy úszták meg?) „Úgy, hogy resziovakizáitak. Kalap alatt, mert akkor gyütt divatba az a vers, hogy »Mi lesz veled, te bús magyar, ha a helyzet fordul hamar; Ki legnagyobb magyarnak vallotta magát, legelőször szlovakizált; Mi lesz veled, te bús magyar, ha a helyzet fordul hamar.« Na tehát elmúlt ötven év, hatvan év, az vissza nem fordul." (K. Gy.) Hornyákok A felföldi szlovák betelepülők vonatkozásában különbséget kell tenni az egykori uradalmi majorba, Körtvélyesre,7 a cselédek helyére betelepített, ott meghonosodott, a széliekkel gazdasági értelemben is kooperáló, a magyarokkal vegyes házasságok révén is kapcsolatba kerülő, a honos magyar kis- és középbirtokosok gazdasági érdekeit összességében nem sértő „hornyákok" és a deportált magyarok házaiba és gazdaságaiba betelepülő felföldi szlovákok megítélése között. „Mert a deportálás előtt már két héttel föntről, Rózsahegy környéki szlovákok már itt jártak, és aszerint deportáltak, hogy ez a ház nekem köll, ez a ház nekem köll... Az alatt a kalap alatt ők már itt voltak és már válogattak, mert tudták, hogy innét ennyi családot deportálnak. Mert az meg volt adva föntről, hogy ennyit, Fölsőszelinek ennyit kell adni. Az már az itteni izétől függött, képviselő-testülettől itt... Alig hogy öreg elment (Csehországba telepítették), akkorra odagyütt, az Jugoszláviából települt haza, szlovák, az már ott megjelent és mindjárt kérte a kulcsot... Hazagyüttünk, há az a szlovák már nem volt ott, már hegyi szlovák volt beizélve Rózsahegy mellől. Beszéltünk az öreggel, hogy ő nem, nézze mondom, úgyis háborús világ van, nézze, én már három évig..., nem voltam öt évig itthon a deportálással, hát meddig tart a fiát agyonlőni, mikor együtt leszünk katonák. Én már annyi halottat láttam, hogy maga annyi csillagot nem látott, az öreg megijedt, és jó, hogy azt mondja, amint leszedem a kukoricát, rögtön eltűnök... Úgyhogy egy olyan fél éven belül az összes, ezek a hegyi szlovákok a deportáltak házaikból eltűntek.” (K. Gy.) A közel hatvan év távlatából előadott történet az elbeszélő szerint nem annyira a bátorságát, mint inkább akkori elkeseredését, elszántságát példázza. A viszonyok fokozatos konszolidálódása, az 1948-as kommunista hatalomátvétel nyomán bekövetkező viszonylagos normalizáció keretet biztosított, hogy a deportálásból hazatértek visszatérhettek otthonaikba. A helyi magyar nyomásgyakorlás módjairól érthetően nagyon hézagos a képünk, de a helyi (magyar) megítélés egyre kevésbé vállalható lelki teherré vált a „hegyi tótok’’ számára, akik a helyi hatalomtól is egyre kevesebb támogatást kaptak. 7 Körtvélyesmajor szlovák telepeseiről Id. részletesebben a kötetben Pukkai László tanulmányát. 150
