Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
Ilyés Zoltán Az 1940-es évek eseményei a két Szeli szimbolikus határképzési folyamataiban és kommunikatív emlékezetében A szlovákiai magyarok számára egyszerre mozgalmas és tragikus 1940-es években a két Széliben is gyökeres társadalmi és etnikai változások következtek be. Az első bécsi döntéskor a közel húsz esztendeig különfejlődő magyarországi és felvidéki magyar társadalom a revelatív hatású visszacsatolás után szembesült az eltérő társadalomfejlődés okozta mentalitásbeli különbségekkel. Az 1940-es évek második felében a kényszerkitelepítések, a belső kolonizáció és a lakosságcsere után a korábban etnikailag egységesnek mondható két településen új társadalmi és szimbolikus törésvonalak jöttek létre. Míg korábban az evangélikus és katolikus, a nagygazda, a kisbirtokos és a földnélküli szegény népességcsoportok és a mintegy 200 fős zsidó közösség között feszültek szimbolikus határok és gazdasági érdekkülönbségek, addig az 1940-es évek második felétől a településeken belül hirtelen nagyobb jelentőségűvé vált az etnikai dimenzió. Olyan új kategóriák jöttek létre a mátyusföldi településeken mint a Felföldről betelepített szlovákoké („hornyákok”) vagy a beköltöző magyarországi (esetünkben jórészt tótkomlósi) szlovákoké („preszidlenyecek"), amelyek már az etnikus/nemzeti kategóriák helyi leképeződéseinek is értelmezhetők. A magyarországi szlovákok esetében a többség által jól beszélt magyar nyelv lehetőséget teremtett a helyi magyarokkal történő kapcsolatteremtésben, a mindennapi együttélés normalizálásában. Mindemellett általánossá váltak szimbolikus értéktulajdonítási és határképzési mechanizmusok, etnicizált konfliktushelyzetek. A reszlovakizáltak nyilvánosan nem igazán felvállalt, bizonyos értelemben szégyellt csoportja a hatalmi, nemzetpolitikai és gazdasági kényszerfeltételekre adott sajátos alkalmazkodás volt.1 Ehhez jöttek az államnemzeti, majd kommunista hatalom kiépítés során a „bizalmiak”, „komisszárok", „partizánok”, a kulákok és párttagok kategóriái,1 2 amelyek felülírták a korábbi rendies, vagyoni vagy éppen képzettségalapú lokális hierarchiákat;3 a párttagság vagy a reszlovakizáció a magyarok egy része számára státuszkompenzációs lehetőséget kínált. A helyi elitcsere és a hatalmi viszonyok gyökeres átrendeződése mellett alapvetően interetnikusabbá váltak a lokális viszonyok. Az új helyi hatalmi viszonyok és ellenőrzési mechanizmusok az 1940-es évek második felétől az etnikus sajátosságok reprezentálását egyenlőtlen módon engedték megjelenni a helyi társadalmi terekben. A reszlovakizációval és főleg a szlovákok betelepülésével megnövekedett számú szlovákság láthatóvá tétele, etnikai/kulturális megerősítése erősen foglalkoztatta a korabeli hatalom képviselőit. 1 Ld. Szarka László e kötetben közölt tanulmányát. 2 Pukkai 2002: 57. 3 A cím és a tudás, valamint a rokonság és a kapcsolathálók a szimbolikus tőkét és ezáltal a társadalmi státuszt meghatározó szerepéről és időbeli változásáról ld. Paládi-Kovács 2000: 497; Bourdieu 1978: 379-399. 147
