Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
hozzájuthatunk. Éppen ezért a továbbiakban indokoltnak tartok egy rövid kitérőt azzal kapcsolatban, mikortól létezik Európában anyakönyvezés, milyenek voltak az 1945 előtti állami anyakönyvek, hogyan vezették őket, milyen rovatokat tartalmaztak. Az állami anyakönyvezés mindössze 112 éves múltra tekint vissza. Ezt megelőzően e feladat az egyházakra hárult. Ám az egyházak sem használtak mindig anya könyve két. A matrikulák vezetését az 1563-as tridenti (trienti) zsinat rendelte el. A népesség nyilvántartásának ebben a formában tehát mindössze 444 éves hagyománya van. A zsinat négyféle ún. liber parochialis vezetéséről rendelkezett: keresztelési, bérmálási, házassági és halotti anyakönyvek megnyitására kötelezte a katolikus plébániákat. Magyarországon az 1614-es nagyszombati zsinat foglalkozott mélyrehatóbban az anyakönyvekkel, de közokirattá azok csak II. József 1781 májusában kibocsátott pátense alapján váltak. II. Józseftől 1785-ben a hazai protestánsok is önálló anyakönyvezési jogot kaptak. 1827-ig a matrikulák csupán egypéldányosak voltak, s csak azok az egyházak kapták meg az anyakönyvezés jogát, amelyeket az állam hivatalosnak ismert el. Eszerint anyakönyvet vezettek többek között a katolikusok, reformátusok, evangélikusok és az izraeliták. A reformkori országgyűlések törvénykezése az anyakönyvezést is több ponton érintette. Az 1827. évi diéta XXIII. törvénycikke másodpéldány vezetését rendelte el, amelyet a területileg illetékes törvényhatóság levéltárában kellett őrizni. Az 1832-1836. évi országgyűlés III. törvénycikke a matrikulák vezetésének nyelvét is szabályozta. Ekkortól vált lehetővé az adott gyülekezet istentiszteletének nyelvéhez, pontosabban a prédikáció nyelvéhez igazítani az anyakönyvek vezetését. Ez leginkább a katolikusokat érintette, akiknél a latint rövid időn belül minden plébánián felváltotta a magyarnyelvűség. A szabadságharc után, 1851-től az anyakönyvekben felsőbb utasításra ismét a latin nyelv vált általánossá, de 1861-től egyre több helyütt visszaállt a Bach-korszak előtti rend. Csak nagyon kevés helyről tudunk, ahol szinte az állami anyakönyvezés bevezetéséig tartotta magát a latin. Az anyakönyvek tartalmának egységesítése a Kultuszminisztérium 1851. október 19-i 3426. számú rendelete hatására következett be. Innentől például pontosan elkülöníthető a születés és a keresztelés időpontja. Ugyanis a korábbi bejegyzésekből nem mindig derült ki egyértelműen, hogy a pap a születés vagy a keresztelés dátumát jelölte-e meg. 1895. október 1-jétől francia mintára Magyarország egész területén bevezették az állami anyakönyvezést. Eleinte ún. részletes anyakönyveket használtak. Minden egyes bejegyzéshez külön oldal állt rendelkezésre. A szokásos formaságokon, a születés és bejelentés időpontja, a bejelentő foglalkozása, illetőleg a szülők család- és keresztnevén túl pontos adatokat találunk a „törvényes atya”, valamint anya lak- és születési helyéről, életkoráról, vallásáról, állásáról/foglalkozásáról. Ezenkívül a gyermekre vonatkozóan a születés helyéről, idejéről (év, hó, nap, napszak), neméről, felekezeti hovatartozásáról kapunk információkat. A megjegyzés rovat alatt helyet hagytak egy olyan formulának, amelyben a gyermek születését bejelentő személy írástudatlanságát, továbbá a magyarul nem értők bejelentésével kapcsolatos hivatalos anyakönyvvezetői teendők megtörténtének mikéntjét rögzítették. A lap alján találjuk az anya könyvvezető és az ún. bejelentő aláírását. Ezt az adatgazdag anyakönyvet a hatóságok 1907-től jelentősen egyszerűsítették. Ekkortól minden lapra hat újszülöttet jegyeztek be. Minden egyes tételhez tíz rovat tartozott: egy-egy a sorszámnak, a bejelentés és születés dátumának volt fönntartva: egy a gyermek keresztnevét és felekezeti hovatartozását tartalmazta: egy az apa és anya család- és keresztnevét, lakhelyét, illetőleg az apa foglalkozását; egy-egy a szülők felekezeti hovatartozását és életkorát rögzítette; egybe azt jegyezték be, hol történt a szülés, ha az nem egyezett az anya lakhelyével; egybe pedig az aláírás előtti megjegyzések, az anya13
