Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
A mátyusföldi településeket általában a deportálások második szakasza érintette 1946. október 9-e és 1947. február 26-a között. Az akció szervezett lebonyolítását a Szociális Gondoskodás Megbízotti Hivatala vállalta magára. A III. 300-10/15-1947. számú végzés alapján létrejött az úgynevezett szállítási terv. Ennek értelmében a felsőszelieket 1947. január 23-án, 24-én és 25-én tervezték a galántai vasútállomáson vagonokba rakni és a célállomásra, Podbožanyba szállítani. Az alsószeliek célállomása szintén Podbožany volt, a rakodás időpontja pedig február 21-e és 22-e. A szállítási terveket a sok tényező összehangolatlansága miatt a szenvedő alanyok, a kiszolgáltatott dél-szlovákiai magyarok szerencséjére nem mindig sikerült megvalósítani. Sem a Szlovák Telepítési Hivatal, sem a járási úgynevezett munkavédelmi hivatalok (Úrad ochrany práce) nem voltak képesek a tervezett tevékenység összehangolására, amelybe nemcsak kül- és belpolitikai tényezők (például a lakosságcsere-egyezmény), hanem az 1947-es februári időjárás, a hatalmas hófúvások és a szokásosnál hidegebb időjárás is beleszólt. A szállítást végző teherautók sok esetben (a királyréviekkel, nádszegiekkel, akiket éppen Alsószeli alatt fúj be a hóvihar) nem tudtak a célállomásra, Galántára befutni. Másrészt a tehervonat-szerelvények (csak marhavagonokként emlegették a deportáltak) nem voltak alkalmasak személyszállítására, hiszen csak egy vagonban fűtöttek, amelyben csak 14 éven aluli gyermekek és az egészségügyi személyzet (általában egy nővér) tartózkodhatott. Sok esetben megtörtént, hogy a elvényen. Breclavban, a szlovák-morva határállomáson a vonatot körülkerítő karhatalmi egységek tagjai leemelték a szerelvényről az elhunytakat, s a hozzátartozók soha meg nem tudhatták hová temették el őket.16 A Felsőszeli története című monográfia szerint a helyieket az eredeti ütemtervet betartva szállították el. A szokásoknak megfelelően a rakodás előtt három nappal, tehát 1947. január 20-án kézbesítették ki az úgynevezett utasítást, amelyből a deportálásra ítéltek megismerhették jogaikat, kötelességeiket. Majd a járási rendfentartó egységek körbezárták a falut. A település nagyságától függött, milyen létszámú katonai és csendőralakulatot vetettek be a „békés elszállítás” érdekében. Az első napon 99 családot szállítottak el (379 személy, ebből 46 gyermek), a másodikon 83 családot (313 személy, ebből 37 gyermek), a harmadik napon 58 családot (177 személy, 18 gyermek). Ez összesen 240 család, 869 személy (ebből 101 gyermek). Az eredeti terv 472 család (1609 személy), azaz gazdasági egység deportálásával számolt. Az első nap két cigányzenész családot hagytak Felsőszeliben, majd betegség miatt 54 család 216 fővel, a második napon 63 család (230 személy), a harmadikon 70 család (287 személy) maradt szülőfalujában. Az utolsó napon 8-an megszöktek, és 26 cigánycsaládot alkalmatlannak ítélve a munkára otthon hagytak.17 Az első szerelvényt Žatec és Podbožany állomásán rakták ki, a másodikat Jióín, a harmadikat Most állomására szállították. A járási csendőrparancsnok jelentése alapján megállapítható, hogy a január 23-i terminust betartották. Žatec és Podbožany állomására 99 gazdasági egységet (378 személyt) szállítottak, de a következő szállítás február 11-én történt. A szerelvényen 234 személy (76 gazdasági egység) volt, a célállomás pedig Jióín. A következő szerelvény ugyanezen a napon indult Most célállomásra 15 szeli családdal, 35 16 Vadkerty 2001:117. 17 PÁĽU F Situačné hlásenie ONV Galanta a Šaľa 2143/235289/2/1946,12/1947,1457/1947, 100/1947, 3. sz. doboz, 210 351/1947. 134
