Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
Az SZNT 1944. évi 6. számú rendelete a német és a magyar nemzeti kisebbség oktatásügyének és istentiszteleti nyelvének rendezéséről, később az egyházi iskolák államosításáról szólt. A törvények, dekrétumok és az SZNT rendeletéi függvényében a magyarság Dél- Szlovákiában reménytelen helyzetbe került. Az állami hivatalok, köztük a megbízotti hivatalok és az általuk kreált végrehajtó szervek olyan alapossággal mérték fel a magyar lakosság vagyoni helyzetét, szociális struktúráját, hogy az dicséretére válhatna bármely statisztikai hivatalnak. Jó szekundánsuknak bizonyult a Slovenská liga szervezet. Az állam felhatalmazta a rendfenntartó és védelmi alakulatait a megvalósítandó rendeletek, intézkedések realizálására. Galántára a csendőrséghez Zsolnáról és egyéb északi kerületi székhelyekről érkezett erősítés. A magyar határőrség számára épített barakkrendszert a galántai komisszári hivatallal megegyezve a nagyszombati 23. gyalogezred zászlóalja foglalta el teljes létszámmal és fegyverzettel. Borik Štefan törzskapitány zászlóalja a deportálásoknál asszisztált: az esedékes szállítás napja előtt 24-28 órával katonai és csendőregységek zárták körül a falvakat 10-10 méterre egy-egy rendfenntartóval, hogy senkinek ne legyen módja a szökésre.1 A Mátyusföldön, a volt Galántai járás területén (a Galántai járás fogalma alatt az 1960-ban kialakított, a volt Galántai és Vágsellyei járást felölelő közigazgatási terület értendő) 60 településen a 12/1945-ös számú dekrétum értelmében 1565 konfiskációs (elkobzási) határozatot hoztak. Alsószeliben 56, Felsőszeliben 35 lakos mezőgazdasági földterületét érintette a vagyonelkobzás.1 2 Az első és második földreform minőségi különbségére utal a kisajátítás és az elkobzás, valamint a juttatás és elosztás kifejezés. Az első földreform törvényekkel irányította a kisajátítást s pontosan megszabta, hogy az állam milyen értékű kártérítést fizet a mezőgazdasági földterületekért; a juttatásban részesültek szintén pontos előírások szerint törlesztették az ingatlanok árát, amit hosszú lejáratú kölcsönök formájában segített az állam. A második csehszlovák földreform a mezőgazdasági földterületeket elkobozta, azaz ellenszolgáltatás nélkül elvette. Martin Kvetko mezőgazdasági és földreformügyi megbízott 1946. december 31-én kelt jelentése szerint 38 ezer gazdasági egység (család), 570 ezer hektárnyi földterület elkobzása valósult meg. Ezzel a belső telepesek igényeit szándékoztak kielégíteni. A törvények és előírások lehetővé tették, hogy a földhöz juttatottak érdemeikre való tekintettel (részt vettek a szlovák nemzeti felkelésben, netán partizánok voltak stb.) mentesültek az ellenszolgáltatások alól. A kis Galántai járásban az említett időpontig összesen 6926,71 ha mezőgazdasági földterületet koboztak el, amelynek 80,91 százaléka (5605,01 ha) magyar tulajdonú volt; míg a Vágsellyei járásban a konfiskált mezőgazdasági földterület 2290,89 hektárra rúgott. Ennek 84,71 százaléka (1940,68 ha) volt a magyar gazdáké. A részvénytársaságok, szövetkezetek tulajdonát, kereskedelmi cégeket nemzeti gondnokság alá helyezték. Ez azt jelentette, hogy szlovák területekről érkezett bizalmiak vagy az itt élő kolonisták irányították a termelést. Ennek érdekessége, hogy a mátyusföldi kolonisták közül az államilag szervezett kolóniák telepesei nem nagyon törekedtek sem a komisszári, sem a nemzeti gondnoki funkciókba. A bizalmiak és a belső telepesek megjelenése az úgynevezett belső települési övezetben Dél-Szlovákia „visszaszlovákosításának” egyik eszközeként 1 Lakatoš Štefan galántai lakos tényleges katona visszaemlékezései 2004-ből. 2 Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára (PÁLVF) 5. sz. doboz 236/1948. 126
