Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
a fehérlapokat És ment a pakolás. Az öregek nem hitték, meg mások sem, még márciusban, áprilisban is vetettünk. Május 11-én meg már eljöttünk.’** A két Szeli magyarságának és a többségükben tótkomlósi szlovákoknak a cseréje az úgynevezett ikresítés keretében a megvalósultnál akár nagyobb méretű is lehetett volna, ha a tótkomlósiakat nem telepítették volna szét sok mátyusföldi magyar településre, illetve ha az eredeti elképzeléseknek megfelelően nagyobb arányban jelentkeztek volna áttelepülésre. Tény, hogy a széliek dél-alföldi célállomásai hamarosan megteltek, s a magyarországi hivatalos szervek a dél-dunántúli német településeket jelölték ki új célterületnek. Az összehasonlíthatatlanul módosabb sváb házak, porták miatt sokan próbálták befolyásolni a magyarországi lakhelyük kijelölését. „Az első szeli transzport Tótkomlósra ment, de olyan kicsi házakat kaptak, hogy az utcán rakták le a holmijukat, mert nem fért be. S akkor jött a sváb telepítés, nagyobb részt Tolna, Baranya. Mink nem az első transzport voltunk, hanem a május 17-i második. Az egyik haver írta, egy Karika nevű herceghalmi ember, hogy képzeljük el, az istállóban tehenek voltak, meg minden van. Mi még otthon voltunk, amikor ezt a levél Székelyszabarból megérkezett. írja, hogy teli vannak az istállók, meg minden van. Ki az az őrült, aki ezt elhiszi, hogy egy sváb mindent ott hagy. Ezt persze Széliben sem hittük, de közben jöttek a hírek. A tótkomlósiak nagyon panaszkodtak. Volt, aki visszaszökött. Kicsi házak voltak ott, meg minden. A mi transzportunkban sok, harmincegy vagy hány vagon volt, mert több gazda jött, a Borossék jöttek, a Patócsék jöttek benne, a Dezső bátyáék. De lehetett mindent hozni, az állatokat, tenyészbikát, tehenet, a bútorokat, gépeket. ”58 59 A Tótkomlóson talált rossz viszonyoknak nagyon gyorsan híre ment, és a következő szeli transzportokban utazók már mindent elkövetek annak érdekében, hogy ne az Alföldre, hanem a dél-dunántúli kitelepített svábok helyére kerüljenek. „Mink Závodra mentünk, nagyon szép házat kaptunk, majdnem a legszebb ház volt, benne tényleg mindennel. Mikor megérkeztünk, akkor ellett az egyik sváb tehén. Apám, szegény öreg, azt mondta, hogy nekünk nem köll, vigyék el. Azt hitte szegény, hogy meg kell fizetni. Aztán jöttek a székelyek, örültek, s azok persze elvitték. Závodon is kaptunk földet meg szőlőt is. De aztán láttam, hogy a földek jóval szegényebbek, mint itt, Zombán, s mert lehetett, inkább átköltöztünk ide 1947 őszén. A németek közül a volksbundistákat igen hamar elvitték, mikor mink idejöttünk, ők már nem voltak itt. Őket mind kivitték Nyugatra. Aztán volt itt egy nagy gyűjtőtábor Lengyelben, ahova először összeszedték a svábokat, majd onnan vitték őket tovább. Amikor mink idejöttünk, a székelyek már itt voltak, ők valószínűleg rögtön a háború után idekerültek, a németek egy része pedig még szintén itt volt, amikor mink ideérkeztünk. Velünk, fölvidékiekkel próbáltak nagyon rendesen bánni. Mert mikorra mink elfoglaltuk a nekünk kijelölt házakat, amelyek igen szépek voltak, mert itt gazdagjómódú svábok éltek, akkorra mára búzát is learatták. Nem volt tehát gabonánk, ezért azt Mucsfáról hoztak nekünk. Nemcsak vetőgabonát, hanem lisztnek és takarmánynak valót is. Földet is, házat is ahhoz hasonlót adtak, amilyet otthon hagytunk, illetve kinek milyet sikerült. Gyűlölködés nemigen volt, mert mindenki örül annak, hogy házat kapott, meg aztán sokan nem is hitték, hogy ez most már mindigre így marad. Volt egy szomszédunk, ő ki sem akart pakolni, mert azt hitte, hogy hamarosan indulhat vissza. Nálunk persze apámat az egész nagyon megviselte."60 58 Keszeli Árpád (1927) Zomba. 59 Uő. 60 Uő. 116
