Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
Szarka László A magyar „etnikai tér” változásai a Mátyusföldön Az 1918-1920 közötti nemzetközi döntésekkel, államjogi változásokkal Csehszlovákiához került magyarországi területek közt több olyan felföldi (felvidéki) kompakt magyar kistérség is akadt, ahol a korábbi évszázadok megannyi megpróbáltatása ellenére a helyi magyar többség mindvégig fennmaradt. A Csallóköz, az Alsó-Garam mente, a Felső- Bodrogköz, az Ung-vidék mellett ilyen magyar többségű történeti tájegységnek számított a Kis-Duna és a Vág folyó közti Mátyusföld is. A mátyusföldi magyar települések etnikai jellegét sem a török hódoltság, sem az azt követő telepítések nem változtatták meg. Tény, hogy a török hódoltság megszűntével a tágabb értelemben vett régió városközpontjai közül Nagyszombat, Szene, Sempte, valamint Diószeg és Vágsellye magyar népességaránya csökkent, de a korábban magyar többségű falvak a 18-19. században is mindvégig megőrizték saját etnikai arculatukat.1 A 20. századi államjogi változások nyomán kisebbségi helyzetbe került mátyusföldi magyar települések már a két világháború közti, úgynevezett első köztársaságban is a következő kihívásokkal szembesültek. A csehszlovák nemzetállam igyekezett a nem cseh és nem szlovák többségű régiók etnikai kompaktságát megbontani. Ehhez részben a földreformra épülő telepítési politika eszközeit, részben pedig a Slovenská liga nevű szervezet által támogatott szlovák nyelvű oktatás terjesztését s ezzel együtt a magyar nyelvű oktatási intézmények számának csökkentését kezdték alkalmazni.1 2 Az első bécsi döntés után Magyarországhoz visszakerült tájegység közvetlenül határrégióvá vált. A pozsonyi, nagyszombati piacoktól elválasztott, de a Pozsony-Budapest vasútvonalon a magyar fővároshoz jó összeköttetéssel rendelkező Mátyusföld magyar többségű városközpontjaival, Szenccel, Diószeggel, Galántával, Vágsellyével együtt került ismét magyar fennhatóság alá.3 A dél-szlovákiai „etnikai tér” fogalma alatt azt az 1918 után fokozatosan vegyes települtségűvé vált, máig magyarok által (is) lakott településhálózatot értjük, amely a magyar-szlovák államhatár és a magyar nyelvet használó közösségek legészakibb láncolata között terül el.4 A korábban jórészt kompakt és összefüggő csehszlovákiai magyar településhálózaton belül a 20. század folyamán igen erőteljes változások zajlottak le. Ezek olyan etnikai térformáló tényezők működésére vezethetőek vissza, mint például a (cseh)szlovák nemzetállam homogenizációs törekvéseit szolgáló asszimilációs, telepítési és közigazgatási politika. Emellett jelentős elmozdulások történtek az 1918-1920. évi 1 A Mátyusföld fogalmi problémáiról, területi kiterjedéséről Id. Liszka 2002; 2003:155-164. 2 A történeti tájegység 20. századi történelméről Id. Pukkai 2002; Bukovszky 2005. 3 A határváltozás következményeiről Id. Sallai 2009: 222-244. 4 Gyönyör 1989: 62-64; Szarka 2003a: 231-237. 101
