Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Gyulai Éva: Nagytárkány birtokosai és adózói a 16 - 17. században
fel a versenyt. A falu a nagytárkányi kastély okán a régió had- és köztörténetébe is bekerült, s ez szintén kiemeli a korabeli települések sorából. A 16-17. század sok magyarországi helység birtoktörténetében hozott jelentős változást, akár a király, illetve a kincstár, akár egyházi földesúr, akár nemesi család földesúri joghatósága alatt volt a középkor végén, ráadásul a hódoltság állandóan változó területén az államhatalom is a törökre szállt, mind az állami adót, mind a földesúri járadékokat a mohamedán urak szedték be a keresztény lakosságtól. A törökkor azonban a legnagyobb változást a népesség pusztulásában, egyes helységek, vidékek elnéptelenedésében, a gazdasági környezet átalakulásában jelentette. Nagytárkány és vidéke ellenben, ha a török portyáktól nem menekült is meg, kívül esett a hódoltságon; annak peremvidékével, a kettős, török-magyar adóztatás alá eső területtel szomszédos volt ugyan, de soha nem adózott a töröknek. Minden bizonnyal ez is hozzájárult, hogy nemcsak birtokjogilag, hanem népességét tekintve is kontinuus település volt, még a török háborúk legpusztítóbb időszakában, a „tizenöt éves háborúnak” nevezett közel két évtizedes hadjáratsorozat idején sem pusztult el, sőt még adózásra is képes volt. Az adózó népesség, a jobbágycsaládok folyamatosságához feltétlenül hozzájárult a vidék természetföldrajzi sajátossága, védettsége és viszonylagos elzártsága, akárcsak birtoklásának folytonossága. A birtoklást és településföldrajzot érintő legfontosabb középkori örökség Nagytárkány és Kistárkány különválásának megszilárdulása. A két szomszédos település és birtokosok kapcsolatát a közös név is jelzi, esetleg éppen birtokosztály, illetve egyéb birtokjogi okok miatt vált ketté a település a középkorban, s talán nem véletlen, hogy a „Nagy” előtagot éppen ez a falu kapta, hiszen a birtokos családot is illették Nagytárkányi névvel a 15. században. A két szomszédos falu népessége, társadalma és gazdasága sokban kapcsolódott egymáshoz, de mindkét település határjelek által kijelölt és a feudális birtokjogban önálló egységnek, birtoknak, falunak minősült, saját területtel és népességgel rendelkezvén, sőt a kései középkorban és az újkorban birtokosaik is különbözőek voltak. A 16. században a két szomszédos falut nemcsak a birtokjog választotta el, hanem az adózás adminisztrációja is, Nagytárkány és Kistárkány ugyanis többször külön járásba tartozott. A táji-természeti adottságok mellett Nagytárkány közigazgatási illetékessége is középkori örökség, hiszen a vármegye kialakulásától kezdve Zemplén vármegye joghatósága alá tartozott, birtokosai a nemesi vármegye tagjai, sőt tisztségviselői voltak. Zemplén mint geográfiai egység s mint közigazgatási határokkal rendelkező vármegye Magyarország északkeleti részéhez, a Felföldnek is nevezett tájhoz tartozik, amely a 15. századtól kezdve a katonai igazgatásban is egyre inkább külön szerepet kap. A huszita háborúk idején nevez ki először az uralkodó katonai vezetőt Magyarország Felső Részeinek (Partes Superiores Hungáriáé) élére, a török berendezkedéssel pedig szintén a katonai igazgatás, a főkapitánysági beosztás miatt válik a Királyi Magyarország Alsó- és Felső-Magyarországra, ez utóbbihoz tartozik Zemplén vármegye is. Felső-Magyarország mint a kassai főkapitány irányítása alatt álló országrész, illetve a 16. század közepé-56
