Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Sz. Tóth Judit: Jeles napi szokások és hiedelmek

Gyógyításához kértek egy csomót annak a hajából, aki megigézte, ezért volt fontos, hogy kiderítsék, kié volt az ártó szem. A hajat kéményben égették el, vagy megfüstölték vele a beteget, s ettől a gyermek meggyógyult. Az elbeszélések alapján ezt az eljárást nem maguk alkalmazták, hanem egy kistárkányi javasasszonyhoz kötik. „Azt mondták, hogy a gyermeket megnézték, hogy ártott neki a szem. Mindig sírt, az sose nyugodott. És elvitték Kistárkánba, és az (az asszony) csinált valamit... Szabadkémény vét, oszt a hajábul nyírt a gyermeknek, gyertya-faggyúval összekavarta és akkor meggyújtotta. És odatartotta valahogy a gyermeket rá, én nem tudom, oszt azt mondták, hogy ugatott a gyertya. Meg volt nézve. "

„Az én férjem harmadik volt anyósomnak, mert meghalt az előző két gyermeke. Hát ez is, jaj, jaj, beteg volt. Hát vigyük - Kistárkányba van itt egy javasasszony, hát vigyük oda. Vágott a hajacskájábul, kéménybe - szabad kémény vót, vagy ha nem, megnyitották az ajtaját, mer akkor azt meg lehetett nyitni, abba füstölték a szalonnát - és akkor levágták a hajacskáját, a gyertyát meggyújtották, betették a kéménybe. Rátették a hajat, ugye az sercegett, hát valami vinnyogó hangot adott ki. Azt mondta az asszony:

Hát bizony ez a kicsi gyermek meg van rontva. Valamit mondott is, hogy mit kell csinálni. ”

Hideglelés. A kisgyermekek másik gyakori betegsége volt a hideglelés. Amikor ez rátört, anyja hajnalban kiment a szabad kémény alá a pitvarba, és háromszor kiáltotta: Külső, belső szomszédok, az én gyermekemet a hideg rázza! - erre elmúlt a betegsége (Lázár 1913, 76).

Másik gyógymódja volt, hogy egy fapálcára annyi rovást véstek, ahányszor a gyermeket a hideg kilelte. Ezt egy vándorárus, a följegyzés szerint „egy gyűrűs szekerébe dobva” mondták: Akkor lelje a gyermekemet a hideg ki, amikor én ezt a pálcikát innen kiveszem (Lázár 1913, 77). A vándor elvitte magával a betegséget. S fennmaradt még egy igen szűkszavú utalás egy másik eljárásról, amiben hideg tárgyakat alkalmaztak. „Kilencféle alakú vasat főznek és ettől elmúlik a hideglelés” (Lázár 1913, 77).

A hideglelést mint betegséget ma nem emlegetik. Az ártó szem erejében viszont az idősebb generáció - főként nő tagjai - ma is hisznek, s gyakorolják az ellene való védekező cselekményeket. Tudásukat átadják a rokonságukon belüli fiatalabb asszonyoknak (leány, meny), akik meggyőződésből vagy csak az idősebb iránti tiszteletből maguk is e szerint cselekedtek. A legfiatalabb korosztályra, az unokák korosztályára ez már nem jellemző.

„Mikor a keresztanyja eljött, a sógornőm, mikor kiment a házbul, a gyermek mán... nem lehetett vele bírni, feketedett meg, úgy ordított... Visszagyött. Látta, hogy mi van a gyermekkel. Fogta, leőtöztette, a kis ingét kifordította fonákul, oszt csinált neki szenesvizet. Vesznek egy csészébe vizet, oszt meggyújtnak egy szál gyufát, oszt leütik azt a mérges részit, a többit, a tüzes részt bele a vízbe. Oszt akkor mondja: - Ha nem használ, nem is árt! - Eztet csináltam többször.

419