Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat
magyar határnál jóval ide be van sűrűsödve, be van sulymosodva, kalakánnyal tele."5 6 Az érintettek persze pontosan tudják az eliszaposodás, elgazosodás okát: az emberi felelőtlenséget, az egykori kapkodó munkavégzést, a jelenlegi pénztelenséget, no meg a nemtörődömséget jelölik meg okként. Következésképpen az állapotok megváltoztatására javasolható módszerről is van elképzelésük: „Abszolút nincs húzása a víznek! [Áradáskor] mindent behoz a két gát közé, és amott mán nem tud kicsúszni, nem tud amarra kifolyni a víz, kimenni a szenny, a piszok. Itten csak egy egyszerű zsilipet kell csinálni, és ottan kéne azt az új gátat, amit csináltak, aztat likvidálni. Azt úgy kellett véna megcsinálni, meg is van a karika [betongyűrű az átereszhez], ott van fenn a kistő’tésen, azokat kellett vóna nekik belerakni, de gyorsan kellett, aszonták, hogy a falun nem járhat keresztül a tehen... Dűtögették a nagy fákat, rá a fődet, és így lett: a csöveket kihagyták, a jószág tudjon keresztül menni. És így nincs húzása, az iszap csak rakódik, rakódik a két gát közt. " A természeti környezet megváltozásával a mai embernek - helybelieknek és idegenből érkezetteknek - a vízzel kapcsolatos viselkedése is felelőtlenségbe, nemtörődöm kártételbe, természetkárosításba csapott át: „rengeteg olyan emberek vannak, hogy nem nézik, hogy ez Tisza, hogy járnak ide fürödni, minden. Kijönnek autóval, kihozzák a szemetet az autónak a hátuljába, és belelökik a Tiszába! [...] Kutyákat beledobálnak, malacot beledobálnak - dögöt. Én lecsuknám, vagy úgy megbüntetném, hogy elmenne a kedve!” És beszélgetés közben következik egy példatörténet arról, hogy egyszer horgászás közben egy hatalmas nejlontáska ócska ruhát húzott partra, mert a horogra akadt hal abba húzódott bele: „15 kila biztos vót abba, de a halacska nem vót még húsz deka se. ” A halászok számára felettébb kedvezőtlen változások értetlenséget, elkeseredettséget kiváltó hangulata persze az emberek közötti megváltozott viszonyok értelmezésére is rávetül, s az egykori apró emberi gesztusok meg a mai emberi ridegség szembeállítása is besorolódik a múltat - ez esetben az emlékező ifjúkorát, a halászat szempontjából idilli állapotot - megszépítő emlékezések vég nélkül sorolt érvei közé: „Jöttem a gáton keresztül az Új-Tiszárúl, ott vótak a gyerekek: horgásztak. Megfogtak egy ilyen kis halat, hogy örültek neki! Ott állt egy, mondom neki: te mér’ nem horgászol? Azt mondja, hogy nincs mivel. Itt akkor megvót a két sor akácfa, a másik ó 'dalra elmentem, vágtam neki akácfabotot, kivettem a szaturt, kötöttem rá horgot: horgássz te is! Máma meg nem az van, hogy segítse azt a gyereket, hogy tanítsa azt a gyereket, elszedi a pácát tűle, összetördeli. ” Ha ennyire hangsúlyos volt, ha ennyire egybekapcsolódott a „jó"-„rossz", a „szép”-„rút”, a „rendes”-„rendetlen” értékminősítéssel az adatgyűjtői beszélgetéseimben a múlt-jelen szembeállítás, mint ezek az apró részletek sejtetik, a Nagytárkányban szokásos halászati technikáról elmondottak sem voltak a gyűjtés során, s nem lehetnek ebben a feldolgozásban sem teljességgel függetle-5 A kolokány: fehér virágú mocsári növény (Strationes aloides). Nagy 1992, 176. Az ÚMTSz 3: 441. szerint - aligha helyesen - a súlyom ’Trapa natans’ szára. 348
