Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat
kor még kiváló halas víznek számító, közvetlenül a falu mellett húzódó Holt- Tiszának.3 Azóta azonban minden megváltozott. Halászok akkor sem lehetnének, mert ma már csak a sporthorgászat engedélyezett („két pálcával”), ha ugyanolyan lenne a halászóvíz, mint volt egykoron. Két lehetősége van tehát annak, aki megörökölte apjától-nagyapjától a halászszenvedélyt, s akit a vízben sejtett „uratlan jószág” - az amúgy szűkölködő ember számára a legkiválóbb, s olcsó (hisz egy kis munkával, de amúgy ingyen megszerezhető) élelem-alapanyag biztosításának vágya hajt a sporthorgászat és az orvhalászat (helyi szóhasználat szerint a feketehalászat). íme, egy középkorú sporthorgász vélekedése a horgászat/halászat jelenlegi jogi korlátáiról, s a szigor csekély hatásáról: „Máma olyan szigorúan veszik a halászatot, hogy: bíróság... és még le is ültetik, hat hónapot kap nyugodtan. De vannak olyanok, akik csinálják, elég sokan, sajnos. Mink nem szólunk nekik... Hát nem lehet szólni! Mert ha én kimegyek Tárkányba, a fele Tárkány rokonunk, oszt’ ű is benne van... Nem szólhatok semmit. Hát a rendőrök jönnek, járnak kontrolálni, de a rendőröket is ki lehet cselezni. Most is vót itt: kontrolra lejöttek, csináltak egy nagy kontrolát: egy pártul elvették a felszerelést, bíróságra is mentek egy páran, de hát ez semmi. ” A legelkeserítőbb azonban számukra a halászóvíz állapota. Látványnak is igen lehangoló a falu alatti Holt-Tisza: elhanyagoltságról, gondozatlanságról árulkodik, természetes tehát, hogy az „egykorú”-„mai” összehasonlításoknak ez a legfőbb tárgya: „A víznek az alja kemíny vót, iszap nem vót benne, súlyom4 nem vót benne, tiszta vót az égisz víz. Most ha belemegyen az ember a vízbe, rögtön viszketeget kap attúl a dudvaportúl, attúl a méregtől. Akkor meg tiszta vót, mert ki vót pucolva: a nagyháló kiszedte, a kisháló kiszedte belőle. [...] Nem úgy, mint máma! Hát itt ahogy vagyunk, a két gát közt, mán a pecát nem lehet bedobni! Ha fenekest dob be, húzza ki a ző’dnyálkát, pokrócot húz ki. A 3 Összesen 720 percnyi interjút készítettem olyan férfiakkal, akik a helyi közvélemény szerint és a saját véleményük szerint is, „szenvedélyes”, a vizek, a halak titkait kiválóan ismerő halászok/horgászok. A magnetofonnal rögzített beszélgetések szó szerinti lejegyzéséért feleségemnek, Sz. Bányai Irén ny. történész muzeológusnak tartozom hálás köszönettel. - A továbbiakban részletesen idézni fogok a lejegyzett interjúkból minden olyan esetben, amikor a megfogalmazás élményszerú volta, egyedisége indokolttá teszi, hogy adatközlőimnek adjam át a szót, viszont nem nevezem meg név szerint, hogy kitől való az idézet - tekintettel arra, hogy az információk olykor féllegális, illegális tevékenység élményét idézik meg, s jobb megóvni rendkívül készséges informátoraimat az esetleges kellemetlenségektől. De mert ők maguk úgyis tudják, hogy kiktől származnak ezek a „bizalmas” információk, fogadják így névtelenül hálás köszönetemet, amiért megosztották velem gazdag tapasztalataikat, s hozzájárultak e dolgozat megszületéséhez. 4 Bár a holtág leggyakrabban emlegetett vízinövénye a súlyom (Trapa natans), arról nem tudtak adatközlőim, hogy azt emberi fogyasztás céljára gyűjtötték volna, csak azt emlegették, hogy a tehenek nagyon szeretik. Pedig a súlyom rendszeres gyűjtéséről és kenyérpótlóként vagy csemegeként való fogyasztásáról az egész magyar nyelvterületről s Bodrogközből is vannak archivális és recens adatok (Balassa 1975, 31-32. - összefoglalóan: Szilágyi 1997, 86-92.). Egy adatközlői megjegyzés aligha elegendő az egykori fogyasztás valószínűsítéséhez: „ha zöldön szépen kibontja, megeszi, olyan, mint a dió zölden, még attúl jobb, a diónál. Vót egy öreg bácsi, tavaly halt meg, az állandóan gyűjtötte és ette. " 347
