Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat
A halászat néprajzi kutatásáról vallott ilyen felfogás persze több mint egy évszázada formálódott ki, és arra az akkor még reálisan számba vehető adottságra alapozódott, hogy az élő emlékezet őriz valami fontosat a földművelés kiterjesztése érdekében elvégzett gigantikus tájátalakrtást, az ármentesítést megelőző állapotokról. Valóban sokat megőrzött: a folklórelbeszélések mesésen gazdaggá, változatossá, idillien széppé stilizálták a valaha volt halászati lehetőségeket, mert így még hatásosabbak lehetettek a halállomány katasztrofális csökkenésén, a lehetőségeknek a napi megélhetést veszélyeztető beszűkülésén kesergő halászpanaszok. A változásokat átélő-megszenvedő halászok nosztalgikus múltszemlélete is szervesen beleépült tehát abba a képbe, melyet az etnográfia alakított ki a halászatról, s mely - a kutatásnak köszönhetően - sokkal inkább a visszavonhatatlanul a múltba tűnt „mesés vízi világ”, mint a jelen egyik népi foglalkozásának tükrözője lett. Idő telvén persze tovább romlottak a halászati lehetőségek, így a mind keserűbb panaszok is folytatódtak. Ám a folklóremlékezet lassan-lassan nem az ármentesítés előtti állapotokban, hanem az emlékezni kész legidősebb generáció ifjúkorában talált rá a - sanyarú jelennel a „minden megváltozott” nagyobb nyomatéka kedvéért bízvást szembeállítható - „mesés időkre”. így a halásznosztalgiákat közvetítő néprajzi halászatkutatás 20. századi eredményeiből az is pontosan kiviláglik, hogy alaposan megváltozott a „sanyarú jelent” ellenpontozni hivatott „múlt” - folyamatosan változott aszerint, hogy éppen melyik konkrét történelmi korszakot jelölte meg a folklór-emlékezet az eszményi szépség, a rend, a korlátlan lehetőség időszakaként. Mindenképpen fontos tisztáznom a bevezetőben a csak a halászatra, egyéb népi foglalkozásokra nem érvényes múlt-jelen összehasonlításnak (az „egykori” gazdagsághoz viszonyított szegényes jelennek) az egy-másfél évszázada folyamatosan változó tartalmát, mert - első hallásra bármennyire hihetetlen - a nagytárkányiak szerint a nosztalgikusan idézgetett „régi” időkhöz, a messze tűnt mesés múlthoz az 1960-1970-es évek is hozzátartoznak.2 íme, egy, a közeli múltat eszményien gazdagnak láttató vélekedés: „Akkor nem telepítettek halat soha, mint máma. Akkor a természet adta a halat! Körül a falun ha vét egy kis hajlat, magyarul pocsolya, ahol víz vét, ott vót hal. Ugya, a madarak a kishalakat összeszedték, ahogy vitték, elejtették. Körül a falun mindenütt lehetett... a határba sások vótak, mindenütt hal vót.” Legidősebb - 70 év fölötti - informátoraim java korabeli férfiként, a halásztársaság teljes jogú tagjaként, a fiatalabbak - az 50 körüliek - serdülőként, suttyó legényként vagy maguk is haszonélvezői voltak, vagy apjuk-nagyapjuk iránymutatása szerint halásszá nevelődve arra készültek, hogy azzá lesznek az ak2 Annak érdekében, hogy a nagytárkányi halászat múltjának/régmúltjának kronológiája, ennek részeként a Tisza ármentesítésének - a meder-rövidítésnek: a Holt-Tisza kialakulásának - a halászat szervezetére és technikájára gyakorolt 19. és 20. századi hatása tisztázható legyen, levéltári kutatást is végeznem kellett volna. Ez alkalommal azonban csupán azt tekintem feladatomnak, hogy az interjúzó módszerrel egybegyűjtött adatok történeti forrásértékét értelmezzem. 346
