Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
szosokat, cséplés után a széna került a helyére. Általában külön dohánypajtájuk volt - ezeket mára elbontották -, de voltak, akik a csűrben szárították a dohányt, amit csak a cséplés után kezdtek törni. A kolonisták jó kapcsolatot tartottak a tárkányiakkal, az utóbbiak szívesen vállaltak munkát a kolónián. 1952-ben itt is megalakult a JRD: a kolónián önálló közös gazdaság szerveződött. 1964-ben azt is beolvasztották az állami gazdaságba. Ahogy térségünk valamennyi szocialista országában, Csehszlovákiában is ellentmondásos folyamat volt a mezőgazdasági szövetkezetek (JRD) megszervezése. Az alapvetően politikai döntés tönkretette a legjobb paraszti gyakorlattal és tudással rendelkező társadalmi réteget, ugyanakkor nem tudott elég biztonságot adni a falusi szegénységnek sem. (Nem szólva arról, hogy nem enyhítette az utóbbi réteg több generációs földéhségét. A legnehezebb talán éppen azokkal a kisföldű emberekkel volt megértetni a kollektivizálást, akik a háború után kaptak 2-3 hektár földet a grófi birtokból!) A szövetkezetek első vezetői politikai alapon kaptak megbízást, s jobbára nem voltak agrárszakemberek. Nagytárkányban 1952-től 1957-ig szerveződött az első közös gazdaság, amely - több átalakulás után - állami gazdaságként fejezte be a tevékenységét 1990- ben. Némiképp ellentmondásnak tűnik, de a nagytárkányiak mezőgazdálkodásában a piacra termelés virágkora a közös gazdálkodás időszakában, az 1960-as és az 1970-es évek fordulójától következett be. A „kisvállalkozások” részben a szerződött állatok - főleg szarvasmarhák - hizlalásán, részben pedig a gyümölcstermesztésen és a fólia alatt nevelt zöldségek értékesítésén alapultak. Mindebben szerepet játszott az is, hogy a népesség egy része a mezőgazdaságon kívül dolgozott, ugyanakkor például a vasutasok utazási kedvezménye segítette a zöldségfélék és gyümölcsök értékesítését. A szövetkezeti tagoknak 0,5 hektár háztáji földet adtak - aki féltag volt, az a felét kapta -, ebbe azonban jobbára kukoricát vetettek. A zöldségtermesztés kezdetben a portán levő kiskertben folyt. A bulgárkodás - az emlékezet szerint a Csapon élő bolgárkertészektől került át Tárkányba az elnevezés - az 1960-es évek végén kezdődött. „Addig csak akkor ettünk paprikát, ha valahonnan szekérrel árulni hozták” - mondták az adatközlőink. Leginkább a bulgár petlérek hozták a faluba szekéren a paprikát árulni, ők árusították a kék tököt (padlizsán) is. A belhelyen levő kiskertekben kezdetben főleg uborka, karalábé és karfiol, valamint paprika, paradicsom, káposzta volt a fő termelvény. Volt olyan adatközlőnk, akinek egy évben 10 ezer karfioltő volt kiültetve. A zöldségféléket meg a gyümölcsöt helyben is felvásárolták - a csehszlovák állam iparvidékei nagy mennyiségű élelmiszert igényeltek -, többen szállították be a perbenyiki vasútállomáson működő átvevőknek is. De azok kerestek igazán jól, akik kosarakban, bőröndökben vonaton vitték a portékát a városok és a Tátra vidékére. A nagy áttörést azonban a saját gépkocsik megjelenése hozta: a személyautó csomagtartójában egyszerre elszállított néhány láda alma - már Magyarsas (Zemplínske Jastrabie), Imreg (Brehov) környé330
