Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

máriak, a Rinkács család, de mások is az üzlettársai voltak. Használt kerteket felében is, de vásárolt is területeket - a Luzsnya területén -, s jelentős új telepítésbe fogott. Összesen mintegy 30 hektárnyi területet birtokolt. Többen vállaltak munkát a gyümölcskertekben: Kistárkányból például Dobó István, Juhász Ferenc, Palkó Ferenc - de mások is bedolgoztak, ki a metszést, ki a permetezést végezte. Szüret idején a szedésnél meg a szállításnál nagy számban dolgoztak napszámosok. Az alma termesztése dominált: a gyümölcsöt sorozták, méretük szerint válogatták és csomagolták. Olasz Janka speciális ládákat gyártatott a gyümölcs szállításához: vagonszám szállították a portékát a bélyi vasútállomásról Budapestre. A Tisza-kertek gyümölcse különleges aromájú volt, roppant kelendő volt a fővárosi viszonteladók körében. Az 1945-ben újrarajzolt határok hamar lezárták e próbálkozásokat.

A közös gazdaságok is megörökölték a Tisza-kertek gyümölcskultúráját: az 1960-as évek végén még mintegy 15 000 gyümölcsfa volt a tárkányi Tisza-kertek 100 hektárnyi területén. Volt olyan év, hogy csak a kistárkányi szövetkezet 15-20 vagonnyi szilvát meg 100 vagonnyi almát (1000 mázsa) értékesített a Tisza-kertből. A JRD idején is frissítették az állományt, mivel a régi fajta gyümölcs egyre kevésbé volt piacképes. Az új fajták gondosabb kezelést igényeltek, permetezni kellett őket, termesztésük nem volt olyan sikeres, mint a korábbi időszak gyümölcsfajtáié. Ezzel együtt a szövetkezet mindig szép sikerrel szerepelt Litoméricében (Csehország) a csehszlovákiai mezőgazdaság kiállításán. 1976- ban államosították a kistárkányi szövetkezetei, akkor kezdődött meg a gyümölcsfaállomány elpusztítása. Két év alatt a fákat kihúzgálták, buldózerrel kipusztították. (Ez a kistárkányi és a nagytárkányi idős parasztemberek emlékezetében máig a közös gazdálkodás egyik neuralgikus pontja.)

Az igényesebb gyümölcsfajták betelepítése a belhelyeken csak az 1950-es évek végén kezdődött, de ennek csak egyik oka volt a Tisza-kertek gyümölcsfaállományának felszámolása. A nemesített gyümölcsfák oltványainak beszerzésére ettől kezdve nyílott lehetőség, de a közös gazdálkodás kialakulása sem engedte már meg a kertek korábbi módon való hasznosítását. A portán levő kertekben korábban főleg szilva termett, alma kevés volt, a faállomány azonban jószerével vadon nőtt, nem igényelt különösebb gondoskodást. Tárkány híres volt a szilvájáról: még az utak mentén is veresszilvafák díszlettek. A JRD idején azonban megszűnt a szilva felvásárlása is, ez is lendületet adott az almafák telepítésének: a korábban a Tisza-kertben már ismert ontárió, a jonatán, a starking, a piros meg cirkás delicsesz az 1960-as évek elején terjedt el a házi kertekben. (Megjegyezzük, hogy az elmúlt években ismét megfordult ez a folyamat: az almafák egyre inkább nemes szilvafáknak adják át helyüket. Amellett, hogy a szilvafa két évre terem, míg az almafa csak hat-hét évre hoz termést, belejátszik a váltásba az is, hogy a Csörgő [Čerhov] és Kisújhely [Slovenské Nové Mesto] környéki, kordonos művelésű törpealma-ültetvények lényegében ellátják a környékbeli almapiacokat.)

Régebben nem volt olyan porta, ahol eperfa ne termett volna. Főleg a baromfiudvarokban állt, az aprójószág, főleg a kacsa nagyon szerette az éretten lepergő gyümölcsét. Az 1950-es években azonban úgy ellepte a hernyó az eper313