Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
kesíteni, ám az erről szóló elbeszélések a kontrollálhatatlan, folklorizálódott történetek felé mutatnak. 3. A görögdinnye (Colocynthis lanatus) és a sárgadinnye (Cucumis meló) termesztése a 16. századig vezethető vissza Magyarországon, ám szélesebb körű elterjedésével összefüggő jelentősebb gyümölcskereskedelem csak a 18. századtól adatolható biztonsággal (Kosa 1979, 314-315; Kosa 1981, 398). A 18-19. század folyamán már kirajzolódnak a dinnyetermesztő körzetek is, amelyek persze nem kizárólagos térszínei a termesztésnek, hanem a szakosodás és a kereskedelem csomópontjai. Szontágh Gusztáv 1843-ban megfogalmazta, hogy a dinnyetermesztő körzeteket a piacok tartják el, s elsősorban a nagyvárosok biztosíthatják a dinnyések vásárlókörét (Idézi: Rapaics 1940, 241). Meg kell jegyeznünk, hogy a 18-19. század gazdasági leírásai és statisztikai munkái nem tesznek említést a Bodrogköz dinnyetermesztéséről. Kivételt képez a vidéket leíró Molnár András, aki 1799-ben általánosan megfogalmazza a Bodrogközről, hogy a dinnyét falvaiban „erősen termesztik”.14 A 19. századi gazdasági irodalom pontosan felismerte a dinnyetermesztés kettős jelentőségét, hasznát: közvetlen szerepét a fogyasztásban és a piaci értékesítésben, valamint azt, hogy a dinnyeföldekkel a szántóterület kiterjeszthető az ugarföldek rovására.15 A Bodrogköz területén a 19. század derekától a 20. század közepéig elsősorban az árvízrendezés tette lehetővé a dinnyetermesztő területek relatív bővülését: a vízrendezés felszabadította a korábban részben vízjárta szántókat, s a homokdombok egy részét - lényegében együtt a homoki szőlő elterjedésével - a dinnyetermesztésnek adta át. (A két növénykultúra több helyen közös termőhelyeken tenyészett, s egymás rovására is terjeszkedett.) A dinnyetermesztésnek akkor is megvolt a gazdasági haszna, ha egy-egy településen nem volt kiterjedt vetésterülete, mert belterjesebb irányt szabott a mezőgazdasági termelésnek. Vetésterülete - hasonlóan Magyarország más tájaihoz - itt is az 1920-30-as években növekedett meg, s azonos volt a gazdasági hatása is. Összefügg ezzel a kérdéssel az is, amit Gunst Péter fogalmazott meg: a dinnye jellegzetesen paraszti növény, melynek vetésterületéből igen sok (a két háború közötti Magyarországon 42-45%) jut a kisparaszti birtokokra. Különösen a nadrágszíjparcellák tulajdonosai számára volt jelentősége a dinnyetermesztésnek (Gunst 1976, 321). Lényegében hasonló volt a helyzet a Bodrogköz területén is. A dinnye jelen volt az uradalmak gazdálkodásában is, ha annak értékesítési lehetőségei azt megkívánták, de jelen volt a törpeparcellákon is, ahol jobbára az önellátást, kisebb mértékben az értékesítést szolgálta. A dinnye termesztésében a bodrog14 Molnár András leírását közli: Udvari 1992, 80, 84. A 18-19. századi gazdasági irodalommal a dinnyetermesztésről szóló fejezeteihez lásd: Viga 1991, 91-93. 15 Vő. Sándor 1977, 382-386. A vonatkozó irodalom bibliográfiai adataival. Érdemes itt felhívni a figyelmet Gunda Béla azon megállapítására, hogy a dinnyekereskedelem körzetei jellemzően nem nagyok, mivel a dinnyésközpontok egymástól nem nagy távolságra helyezkedtek el. Gunda Béla szíves szóbeli közlésére többször hivatkoztam. Vö.: Viga 1990, 108-109. 303
