Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

get válogattak külön. Ehhez a szabványt a beváltó mindig megadta. Különféle osztályok voltak, meg a kihányás: ez gyenge minőség volt, nem fizettek érte. (Volt kiselső, nagyelső, kismásodik, nagymásodik.) Az egyforma leveleket öszszeillesztették (párolták) - általában húsz darabot téve egy csomóba - és suskóval átkötötték. A tengeritöréskor kiválogatták a suskó (csuhé) szépjét, egy zsákban őrizték a padláson a dohány csomózásáig. A dohánysimftó a parasztság életének jellegzetes közös munkaalkalma volt, a generációk találkozásának, a tradíció átadásának lehetősége. Bálba (bála) rakták a bekötött leveleket: kb. méterszer méteres csomagokba. Alatta volt két rúd, felette is kettő, a rudak végét összekötötték, úgy vitték a beváltóba (2. kép).

A két világháború közötti időszakból egy konkrét példát is tudunk arra, hogy egy parasztüzem milyen területen s milyen gazdasági eredménnyel művelte a dohányt. A Fodor Lajos gyűjteményében megmaradt (kétnyelvű, szlovák és magyar) irat az 1933. évre adatott ki Nagytárkányban, Mislai István részére. A kassai hivatal nagytárkányi határpénzügyőri szakasza állította ki (654/1933). Engedélyezett dohányfajta: debreceni (debrecínski). A dohányültetvényen - a település három határrészén: Földvár, Tippanés Temető járás - összesen 9700 m2területen termesztett dohányt a jogosult. A szárításnál egy zsinór hossza 6 méter volt. Az irat másik oldalán található egy elszámolás: l/A, l/B, II. és III. osztályban váltották be a dohányt. A beváltás napja január 2. volt. Több tételben, menynyiségben váltották be a termést. I/A: 140, l/B: 340, II. osztály 240, III. osztály 430 kg volt. Az elszámolás mindösszesen: 1165 kg, 10 kg kihányás, 101 kg levonás nedvesség címén. Összesen 4732 cseh korona volt a fizetség, amiből 4526,50 koronát kapott kézhez Mislai István. Ez volt tehát a bevétele az adott területen általa művelt dohánynak.

Az emlékezők az 1950-es évek második feléből évi 40-80 ezer koronát is említenek, amit egy család a dohányból éves munkája eredményeként kaphatott, ám írásos adatunk erre vonatkozóan nincs. Bizonyos, hogy a közös gazdálkodás bevezetésével fokozatosan jelentős haszonvételi lehetőségétől estek el a tárkányiak, aztán 1968-ban a dohánybeváltó is beszüntette tevékenységét.

Mint említettük, a fináncok folyamatosan figyelemmel kísérték a dohánytermesztők munkáját. Fokozottan érvényesült ez a szárítás időszakától. A pajtában több helyről lemért szerdiák alapján megbecsülték a száraz dohány súlyát, amit aztán a beváltáskor számon kértek. Az emlékezet szerint még a beváltás után is megállíthatták a férfiakat, hogy ellenőrizzék, milyen dohányt szívnak, mi van a dóznijukban. Ezzel együtt a tárkányi emlékezet is őrzi a dohánycsempészet emlékét: a Magyarország felől érkező, Csehországba tartó közvetítők szerepe is körvonalazható. Főleg a trianoni határok megvonása után és a háborúk utáni időszakban csempésztek dohányt, hasonlóan a többi hiánycikkhez (Viga 1994, 243-247). Bizonyos, hogy a cigaretta és a dohány mindig keresett, nagy értékű árucikk volt, amiért más iparcikkeket lehetett megszerezni. Az emlékezet szerint az 1930-as 1940-es évek fordulóján a cseh bicikligumikhoz csak dohányért lehetett hozzájutni. Talán még postai csomagban is küldtek dohányt érté302