Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
pajtában kellett lenni neki -, lényegében utána jöttek az őszi munkák. Holt időben kellett vele foglalkozni.”13 A családi üzem mérete és munkaereje alapvetően megszabta a dohány termőterületét. Leginkább 0,5-1 hold között változott a beültetett terület, de általában azt tartják, hogy a tehetősebb parasztoknál félhektárnyi dohány adta meg a család évi készpénz-„fizetését". Jelentős mennyiségű dohányt termesztettek a kolónián lakó gazdák is a két háború között. Ők dohányosokat alkalmaztak - zömmel magyarokat, a határ túlsó oldaláról is -, de voltak dohányos kertészei a Fuksz-birtoknak is. A háború előtt kapadohányt, meg főleg debreceni és szabolcsi dohányfajtákat termeltek a parasztok. A debreceni korábban jött divatba: nagyra nőtt, erős szára, levele volt. A szabolcsi később került termesztésbe, az finomabb volt, sárgára érett - cigarettadohány volt, de nagyon erős. Ezt kevésbé kedvelték, mert súlyra gyenge hozama volt. Mikor bejöttek az oroszok, akkor már a nemesített havannai dohányt termeltették. A háború után jött be a virzsinia is. A munkaigényes kapásnövény művelésének technikája gyakorlatilag egységes, amit elsősorban az magyaráz, hogy a dohánytermesztés és -értékesítés állami monopólium volt, a dohánybeváltó hivatal adta a vetőmagot, s lényegében minden munkát ellenőrzött a melegágy készítésétől a kapálásig és a törésig, a szárítástól a beváltás folyamatáig. A palántaneveléshez melegágyat készítettek. A fahamut megszitálták, a magot abba tették bele. Elkeverték, és három ujjal összefogva szórták el a melegágyba. A melegágyat az udvar hátsó részén készítették el. Trágyával rakták körbe, bele magföld került, amit trágyahelyen vagy másutt gyűjtöttek: a jobb minőségű, humuszos földet homokkal keverték össze. Mikor elvetették, monilóval takarták be. (Az üveg nem volt jó, mert a nap megégette a gyenge palántát. A takaráshoz szükséges textíliát is a beváltóhivatal adta a termelőknek.) A kikelő hajtásokat locsolgatták, gyomlálták. Tyúktrágyát vízben feloldottak, azzal locsolgatták a palántát. A palántát ültetéskor a melegágyból kihúzgálták, nem földkockával vették ki. A dohányt sárgaföldbe, de nem homokba ültették: a homokban nehezen fogan meg, ha nincs esős idő. De a tárkányi földek lényegében mind jók voltak a dohánynak. 50-60x70 cm-es sortávolsággal ültették ki, sorolóval húzták meg a helyét: kellett a hely a nagy leveleknek. A dohány alá a szántóföldet is nagyon gondosan kellett előkészíteni. Mikor kitavaszodott, a dohányföldet mindjárt megszántották, megboronálták, lehengerelték. De fontos volt, hogy a kiültetés előtt frissen meg kellett trágyázni: beleszántották a trágyát, jól eldolgozták, hogy könnyű legyen bele ültetni. A sorokat kikapálták, a kézzel kialakított lyukakat meglocsolták, úgy tették bele a palántát. Főleg asszonyok ültették el a palántákat. A fejlődő dohánynövény bőséggel igényelte a vizet: a dohányt locsolták. Lajtos kocsival hordták a vizet a Tiszáról: beálltak a folyóba, vödrökkel megtöltötték, úgy vitték ki a földre a vizet. 13 Gönczi Béla (1930) 300
