Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

A kereszteket szekéren behordták a portára, a csűr mögött, a kert elején levő rakodón asztagokat raktak belőle. A cséplés a portákon történt, a cséplőgépeket egyik portáról a másikra vontatták. Általában ökrökkel, de volt, hogy egy pár bilaj (bivaly) húzta a cséplőket, amelyeket leginkább amerikás pénzekből vásároltak meg a tulajdonosaik.11 (Kistárkányban Kalaposéknál már Ford traktorral vontatták a gépeket.) A gép az asztagok közé állt, vagy beállt a csűrbe, és a traktort meg az elevátort állították kívül a rakodóra. Általában 11-12 fő munkaereje kellett a csépléshez, nem volt elég a családtagok segítsége. Két etető'dolgozott, az egyik általában a gép tulajdonosának embere volt. A többit a gazda adta: két zsákos, két kévés asszony, két fő a kazalra kellett, kettő a töreket kaparta, három pedig a szalmához kellett. (Az 1930-as években az idősebbek még használták a hatágú törekhányó villákat.) Jobb gazdáknál 6-700 kereszt termény is volt, az egyik asztagba a zab meg az árpa, a másikba a gabona került. Két ember hordta a padlásra a zsákokba rakott terményt. A törekre rátették a zabszalmát meg az árpaszalmát - ez mind takarmánynak ment. A fiúgyerekek 10-12 évesen a törekben kezdtek dolgozni, aztán már hányták a kévét, 16-18 évesen pedig - ha elég erősek voltak - már zsákoltak is. A gépi csépélés eltarthatott egészen szeptemberig, s a befejezése után kezdtek szántani az őszi vetés alá.

Az 1930-as években a lakóházak jelentős része zsúppal volt fedve, nád- vagy szalmatetősek voltak a csűrök is. Az ehhez szükséges rozskévékből a szemet cséphadaróval verték ki, a lépcsőzetes fedést azonban már erre szakosodott emberek készítették el.

Az újvilági kapásnövények meghonosodásában általában fontos szerep jutott a különféle kerteknek: ezek tartozhattak közvetlenül a házas beltelekhez, de lehettek a határban is. Kerítettségükre utaló elnevezésükön kívül lényeges volt, hogy a nyomásokba, fordulókba általában nem tartoztak, s rendszeres trágyázás révén - a szántóföldi kultúrákhoz képest - intenzívebb művelésre lehettek alkalmasak. Szabó István szerint a (bel)telekből leginkább a káposztáskertek (hortus caulium) szakadhattak ki, minthogy a káposztának mélyebb, lehetőleg víz menti, de mindenképpen nedvbő talajra van szüksége (Szabó 1969, 44-49. passim). Nagytárkány úrbéri bevallásában a haszonvételek között szerepel: „Mindenkinek pedig káposztás- s dohány-kertye telkin van” (Takács-Udvari 1998, 165). Ebből nagy biztonsággal arra következtethetünk, hogy a kert itt a házas belsőséghez (belhely) csatlakozó fundus részt jelentette. Ez viszont azt is sugallja, hogy az említett kapásnövények csak a vízrendezés után kaptak helyet a határ alkalmas térszínein, s akkor növekedett meg jelentősen a gazdasági szerepük is a parasztüzemekben.

Az ármentes területek változását is figyelembe véve a magaslatok, a kisebb homokdombok a nagytárkányiak mezőgazdálkodásában is megkülönböztetett jeli Az Amerikában megkeresett jövedelem leginkább földszerzésre szolgált, de nem volt ritka a cséplőgép vásárlása, az azzal való vállalkozás sem. A helyi hagyomány szerint az amerikások kezdték el építeni a faluban a vinkejes (L alakú) házakat is. Bizonyos, hogy az amerikások jelentős hatással voltak a ruházat polgárosodására is.

298