Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
ViGA Gyula - Viszóczky Ilona A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai I. A faluhatár hasznosításának főbb vonásai A határ használata, az állattartás és a földművelés rendszerelvű viszonya, a termesztett növénykultúrák története és művelésük rendje fejezi ki leginkább az emberi közösség szoros viszonyát a tájjal, ugyanakkor a földrajzi környezet átalakítása is az emberi tevékenységnek erre a területére hat vissza leginkább. A termelőgazdálkodás történeti folyamataiban ötvöződik az egymást váltó generációk öröksége és a változó feltételekhez alkalmazkodó megújulás folyamata. Mindez egészében tükrözi Nagytárkány egymást követő nemzedékeinek legfőbb tevékenységét, az abban való irányultságát, egyszersmind azokat a gazdaságtörténeti formációkat, amelyek a hasonló adottságú vidékek népét az elmúlt századokban jellemezték. Ez utóbbi nagy rendszerekben, típusokban a lokális vizsgálatok olykor az egyes korosztályok, akár egyének törekvéseit, szándékait, a tájhoz és paraszti gazdálkodás egészéhez vagy annak részleteihez való viszonyulását is feltárhatják. A kutatás Nagytárkányt- Kistárkánnyal együtt - a Felső-Bodrogköz Tisza-mellékéhez, a folyóparti települések közé sorolja. Ezek jellemzője volt a vízrendezés előtt, hogy a szántóföldek övezete - ártéri legelő-, rét-, kert- és/vagy erdőövvel elválasztva - a folyóval párhuzamosan húzódott (Gönyey 1925, 65-102; Bogoly 1992, 6-7; Borsos 2000- 54-57). A vízrendezés előtt a Tisza magaspartján fekvő településtől délre a tavakkal, holtágakkal behálózott ártér a folyóhoz közelebb erdőként, attól távolabb rétként és - a Nagykert néven - ártéri kertként hasznosult. A falu körül félkörívben szabályos alaprajzú szántók húzódtak, nyugat felé azonban csak rétek voltak találhatók (Borsos 1994, 319-320. Lásd még jelen kötetben Frisnyák Sándor tanulmányát). A néprajz módszerével részleteiben nem mutatható be, de főbb vonásaiban megrajzolható az a folyamat, ami a tárkányi jobbágyparasztok és utódaik mezőgazdálkodásában a 18-20. században lezajlott. A két mezőre osztott határ használatában figyelhető meg leginkább a földművelő gazdálkodás átalakulása: a korábban ugarolással pihentetett forduló a 19. században egyre inkább a tavaszi vetések és - hangsúlyosan - a kapások révén hasznosult, míg a másik forduló az őszi kalászosok szolgálatában állt. Ahogyan az egész magyar agráriumban, a kapásnövények útja éppen az ugar fokozatos feltörésével vezet a ha291