Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Bona Bernadett - Páll István: Nagytárkány népi építkezése
* * * A terület a népi építészet tekintetében az újabb néprajzi szakirodalom szerint az északi, a szamosi és az alföldi magyar házterület közötti átmeneti zónához tartozott, melyben eltérő intenzitással voltak jelen az imént említett három népi építkezési övezet jellemző jegyei. Bár a bodrogközi terület átmenetet képez az alföld és a hegyvidék között, népi építészet szempontjából inkább a tőle keletebbre eső részekkel mutat hasonlóságokat (Barabás-Gilyén 1987, 168). Az építkezést - miként mindenütt másutt is - a helyben vagy a közelben található építőanyagok mennyisége és milyensége határozta meg elsősorban, de természetesen befolyásolta a korabeli szállítási útvonalak (főként a jelentősebb folyóvizek - esetünkben főként a Tisza és a Bodrog jöhetnek csak szóba) közelsége is, mely utóbbi megdrágította vagy olcsóbbá tette az építőanyagokat. Mivel jelentős kereskedelmi központról van szó, ahol komoly hivatal is található, számításba jöhetnek bizonyos presztízsszempontok is, hiszen a hivatalnokok vagy a kereskedéssel foglalkozó vállalkozói-kereskedői réteg tagjai (a 19. század közepén 50 zsidó lakosa volt a falunak, ami egyértelműsíti, hogy a só- és építőanyag-kereskedelem az ő kezükben volt; Fényes 1851, II: 182) a paraszti szinttől való elkülönülés kifejezéseként nemegyszer jelentősebb, az anyagi lehetőségeiket is sokszor meghaladó mértékű beruházást kezdeményeztek. Ha sorra vesszük az épületek alkotóelemeit, elsőként a falazatok anyagát kell megvizsgálnunk. A vízhez közeli településeken - így a Bodrogközben is - a természeti környezet kedvezett a favázas épületek építésének. Ez nem csupán kényelmi szempont volt, hanem szükségszerűnek is látszott, hiszen a kisebbnagyobb árvizek igen sokszor „meglátogatták" a településeket. A favázas épületeknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy a viszonylag gyorsan elvonuló árvizek nem tesznek olyan nagy kárt bennük, mint a csak földfalú épületekben: nem omlanak össze, így a kiszáradást követő javítások után újra birtokba vehetők. A lakó- és gazdasági épületek vázát, tetőszerkezetét a környező erdők fáiból a falusi specialisták, ügyes kezű parasztemberek faragták ki. A függőleges oszlopok (culápok) közeit a legkülönfélébb anyagokkal töltötték ki: a iegarchaikusabb megoldás a vesszőfonás (helyi nevén patics vagy pacsit) készítése volt, melyhez alapanyagot a folyók, patakok s más élő és holt vizek mentén számolatlanul növő fűz- és más bokrok adtak. Az 1900-es népszámlálás épületadatait vizsgálva „finom" megkülönböztetésre nem nyílik mód, hiszen a kérdőív csak a falak anyagát firtatta, azok elkészítési technikáját nem. Emiatt aztán nem lehet különbséget tenni a favázas, vesszőfalú vagy rakott sárfal és a vályogfal között sem. „Fa vagy más” anyagból a község 171 házának alig több mint fél százaléka, összesen 1 ház készült a statisztika szerint. Ezt az adatot nem tudjuk értelmezni, hiszen nem világos, hogy mit takar a „más”-ból készült fal, s a „fa” falazóanyag esetében sem tudjuk, hogy deszka- vagy boronafalú épületről van-e szó. „Vályog vagy sár" néven összeírt falakat az épületállomány közel 79%-ánál találtak, ami uralkodó falanyag volt szerte a Bodrogköz más településein is. Ez azonban éppúgy lehetett 275
