Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Fogas Tóth Balázs: A kivándorlás és hatása
Amint megérkeztek a bevándorlók, első dolguk volt a viseletűk lecserélése és a polgári külsőségek felvétele. „Amint kiteszik hazulról lábukat, levetik a gubát, kurta szoknyát, a férfiak polgári ruhába bújnak, a nők kalapot vesznek, hoszszú szoknyát, s első dolguk partraszálláskor, hogy lefényképeztessék magukat s hazaküldjék a fényképet” (Legenyei 1903). Ezzel az amerikai társadalom megvetését akarták elkerülni, mivel az új amerikásokat Greenhornnak (zöldfülű) vagy hunkynak csúfolták (ez a monkeyra, magyarul a majomra rímelt). A megérkezetteknek első dolguk volt egy rokont, falubeli földit, esetleg a Bodrogközből más ismerőst a levélben elküldött cím alapján felkeresni, a szállás végett. Közismert az ún. burdos szállás (boarding house) az irodalomból. A burdos ház lakói többnyire rokonok, barátok voltak, vagy egyazon faluból kivándoroltak, akik közös háztartásra társultak (Puskás 1982, 213). A kollektív szálláson megválasztották a burdos gazdát, aki rendszerint olyan férfi volt, aki feleségével volt kint. „Ennek kötelessége a beszerzés, az élelem fizetése és az elszámolás. Minden hónap végén a csoport minden egyes tagja egyformán fizeti az összes kiadás ráeső részét, plusz 1,5-2 $-t a burdos gazda feleségének” (Bulletin... 1907). A burdos asszony vezette a ház életét: mosta, vasalta 10-15 férfi ruháját, takarított, főzött rájuk, és elkészítette az ételcsomagokat a különböző műszakban dolgozók részére. Mindezek mellett elláthatta a bank funkcióját is: gyűjtötte és megőrizte a munkások megtakarított pénzét. A burdos ház lényege - a kivándoroltak szavaival - a koszt-kvártély, azaz a szállást és élelmezést a kivándorlók közössége együtt oldotta meg. Ez a sajátos rendszer volt a leginkább gazdaságos és tette lehetővé a kint tartózkodás céljának elérését: feszített munkatempó mellett a legtöbb pénz összegyűjtését. A kivándorlóknak a gyárakban eltöltött napi 10 óra munka mellett alig volt szabadidejük, azt is leginkább pihenéssel töltötték. A szabadidőt többnyire izoláltan töltötték saját közösségükben, a visszatérni szándékozók nem integrálódtak a kinti társadalomba. „Apám burdos volt, volt egy család, aki főzött rendesen, sokszor mondta, hogy a többi ment mulatni, ő meg inkább vállalta a munkát, úgyhogy a sütőben találta a vacsorát, sokáig dolgozott, nem jött haza vacsorára, hanem túlórázott. Azt hiszem, magyar családnál lakott” (Adatközlő 11). Önálló lakást bérelni csak az tudott, aki már többször járt kint, megismerte a helyi viszonyokat és biztos munkája volt. Volt olyan család Tárkányból, amelynek sikerült azt elérnie, hogy burdosokat nem tartottak, de ezt megelőzte a szülők többszöri amerikai kiutazása, s amikor már az egész család - gyerekekkel együtt - kint tartózkodott, akkor éltek így, a harmincas években. A kivándorlók megismerték a vécével és fürdőszobával is felszerelt lakásokat. Olyan házban is laktak, ahol nem volt beépített kád, csak egy nagyobb lavór, a folyóvíz mellett. Jellemző a tengerentúli munkavállalókra, hogy az itthon paraszti munkát végző emberek odakint csak a legritkább esetben végeztek hasonló munkát. Legtöbben az iparban vagy a bányászat területén helyezkedtek el, a nők pedig a könnyűipar területén vagy cselédként találtak keresetet. 211
