Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Fogas Tóth Balázs: A kivándorlás és hatása

keket tartani valahogy. Ez így volt, ezt rengetegszer hallottam a szüleimtől, meg más idős embertől is. Kérdezték tőle, de hát nem sajnálja a szülőfaluját, az országát, a családját, nem szereti? - Szeretem én, mert ha lehetne, egy zsebkendőbe bekötném és betenném a zsebembe és magammal vinném”( Adatközlő 4).

Nagytárkányból a kb. 20 családból álló zsidó közösség sorsáról kevés információval rendelkezünk. Tudjuk, hogy néhány család már a második világháború előtt kiment Amerikába, míg mások csak 1947-49-ben. Nagyon valószínű azonban, hogy az ő esetükben teljesen más indítékokkal és célokkal kell számolnunk.

Természetesen a legnagyobb gazdák nem mentek ki Amerikába, ugyanúgy, ahogy a nagybirtokosok vagy vármegyei tisztviselők gyermekei sem látták az óceánt és a tengerentúlt (Bodnár 1998, 23).

A kintiek boldogulásukat erős munkamoráljuknak, kitartásuknak és vállalkozó kedvüknek köszönhették. Aki be tudta osztani a kemény munkával keresett pénzt, spórolósabb volt, az könnyebben ért el eredményeket. „Amerikában is vannak nagyon szegény emberek, mert Amerikában minden héten fizetnek, hétvégén és van, aki megkapta szombaton és hétfőn fütyül menni, meg megissza. Ilyeneket mondott a nagybátyám, hogy ne gondold, hogy kimentem Amerikába, oszt adtak egy gereblyét a kezembe, hogy húzzam össze a dollárt. Nem, meg kellet érte dolgozni. Az üzem segített és meg kellett mutatni, hogy én egy gerinces ember vagyok, de ha nekem azt mondta az én mesterem, hogy így legyen, Menyus, akkor annak úgy kellett lenni, de ha én odapofáztam vön, akkor én sehol nem volnék. És ott dolgozni kell. Mikor hazament, azt mondják, mindig ült a kisgépjére, meg voltak ezek a tujafák neki, több ezer a kertben és ő azt kapálta, kiszedte és eladta. Hát azt mondta apu, Miért csinálod Menyus? Hát életünkben mindig dolgoztunk, a két kezünk után volt mindenünk, és csak azután van. Fiuknak lakást vettem, mindnek kocsit vettem, szépen megnősültek. Az egyik fia hajómérnök, a másik meg repülőmérnök. Mindnek megvan az iskolája, mérnökije. S azt mondta, amikor nősültek, én nagyon szép pénzt adtam nekik” (Adatközlő 1).

Ma talán csodálkozunk azon, hogyan tudtak egy ilyen távoli országban csak a munkára és a pénzgyűjtésre koncentrálni. Keveseknek jutott eszükbe, hogy megismerjék az országot. „Egyedül egy ember volt, aki nem hozott pénzt, az apósom mesélte. Akkor volt kint Amerikában, mikor apósom. Hányszor mondta neki, hogy Pista, nem ezért jöttünk. Hát ő meg akarja Amerikát ismerni, meg is ismerte, és új házat nem is épített. Ottan felélte a pénzét. Ha akarják, hogy jöjjön haza, akkor küldjenek neki pénzt, mert nincs útiköltségre pénze. Mindig ezt mondta az apósom. Még legényember volt, fiatalabb volt, mint apósom pár évvel. ”

Legényembereken kívül a családosok közül is volt, aki kint maradt, és itthon hagyta végleg a családját, ahogy a faluban mondják: „elpártolt a családjától”. Emögött azonban bonyolult családi történetek és indítékok húzódtak meg. „A nagyapa hazajött többször is, amíg anyu meg nem született. Hazajött, született egy gyerek, majd visszament. Anyu volt a negyedik gyerek, és mikor anyu megszületett 1927-ben, utána már nem jött többször haza. Hívta ki a nagymamát, de az nem hagyta itt az öreg szüleit. Talán a hajójegyet is megvette a nagyma-207