Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Fogas Tóth Balázs: A kivándorlás és hatása
Fogas Tóth Balázs A kivándorlás és hatása A Bodrogközi falvak monografikus kutatása során megkerülhetetlen kérdés az amerikai kivándorlás témaköre, mivel Zemplén és a Bodrogköz exponált helyet foglal el a kivándorlás kutatásában. Ennek oka az, hogy a Magyarországon az 1880-as évektől nagyobb arányban kibontakozó kivándorlás statisztikáiban Zemplén vármegye az elsők között szerepel a megyék rangsorában. A kutatás során személyes beszélgetésekben, családi történetek felderítésével próbáltam képet alkotni a migrációs jelenségről. Sajnos olyanokkal, akik személyesen vettek részt az amerikai kivándorlás első világháború előtti legintenzívebb korszakában, már nem beszélhettem. A két világháború közötti időszakról azonban már több információval tudtak szolgálni a kivándorlók leszármazottai. Egyetlen olyan adatközlőm volt, aki gyermekként három évet töltött Amerikában. A kutatás keretei nem adtak lehetőséget arra, hogy találkozzam az Amerikában még élő elszármazottakkal, vagy azok utódaival. Sikerült azonban az 1990-es években újból megindult amerikai munkavállalás úttörőivel és résztvevőivel találkoznom és rögzítenem tapasztalataikat. A személyes interjúkon kívül átnéztem a Zempléni Levéltár kivándorlási iratait, sajnos kevés eredménnyel. 1880-tól Zemplén vármegye járásai kötelesek voltak havi bontásban az alispán részére jelentést adni a kivándorlás mértékéről. Ezek a jelentések a legtöbb zempléni járásból megmaradtak, azonban a bodrogköziek szinte teljességgel hiányoznak. Csupán két-két hónapról találunk jelentést 23 éves időszakot áttekintve, a géresi és az agárdi körjegyzőtől és egy éves összesítést a bodrogközi járás községeiről. Találunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy a járás akkori szolgabírája éveken át elmulasztotta ez irányú kötelezettségét. Zemplén vármegye Közigazgatási Bizottságának 1901. júliusi ülésén Matolai Ede alispán külön fölszólította a bodrogközi főszolgabírót jelentési kötelezettsége teljesítésére: „Miután az alispáni jelentésnek az amerikai kivándorlók számát feltüntető részéből nem tűnik ki az, hogy a Bodrogközi járásból hányán vándoroltak ki, mert e tekintetben a járás főszolgabírája nem tett jelentést, holott az ülésen történt felszólalás szerint e járás területéről is tömegesnek mondható a kivándorlás, a közigazgatási bizottság utasítja a járás főszolgabíróját, hogy a jövőben a kivándorlónak és hazajöttek számát pontosan feltüntető jelentését minden közigazgatási ülésre bemutatni el ne mulaszsza...” (Zempléni Levéltár Alispáni Iratok, Kivándorlási Iratok IV. B 1406.). A hiányzó adatokat ekkor visszamenőleg is kiegészítették az egész Bodrogközre vonatkozólag, de a rendszeres adatszolgáltatás irataival ezután már csak két évről rendelkezünk. Az 1903. utáni időszakból teljességgel hiányoznak a ki-197