Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Csíki Tamás: A megtelepedés útján. A nagytárkányi zsidóság a 18 - 19. században

Illett kereskedőkkel együtt az izraeliták kispolgárosodásának dualizmus kori kereteit jelölte ki. S aminek az alkalmi munkákból élő vagy a nagybirtokhoz kötődő napszámosok és cselédek (1869-ben, a családtagokkal együtt, a tárkányi izraeliták több mint negyede), a velük egy portákon lakó volt zsellérekhez hasonlóan, nem lehettek részesei. (Közöttük találjuk egyébként a legtöbb tárkányi születésűt, illetőleg térbeli mozgásuk koordinátáit az uradalmi települések adták: MOL XV 16. X 6952 B 1586-1720 Nagytárkány).

Végül a közösségi élet néhány vonására próbálunk következtetni. A hitközségi szervezet kiépülése a lélekszám stabilizálódásával és a honos népesség arányának lassú növekedésével párhuzamosan, az 1840-es, ’50-es években kezdődött. Az izraelitáknak ekkor már önálló temetőjük volt és szentegyletük működött, majd tanítót, a rituálisan tiszta vágásokat végző metszőt (Weisz Ferenc az 1860-as évek elején telepedett Tárkányba), valamint az imaházat ellátó, az egyházi adót és az esetleges adományokat beszedő, továbbá a rituális fürdőt (mikve) üzemeltető templomszolgát alkalmaztak.14 (Az 1880-as években Nagy- és Kistárkány fiókhitközségi besorolást nyert - az anyakönyvi kerület székhelye Királyhelmec volt -, s ekkor épült zsinagógájuk, mely az izraelitákat szimbolikusan is elhelyezte a helyi társadalomban.)

Mindez elmélyült hitéletre utal, ne gondoljunk azonban a 19. század második felében valamiféle merev rítus- és hagyományrendszer egységes érvényesülésére. A közösség intézményi strukturálódása ugyanis abban az időszakban zajlott, amikor az izraeliták a honosság (helyi születésűek, újabb és újabb betelepedők), a rokoni, illetve a keresztény népességgel való kapcsolatok alapján vagy szociálisan is differenciálódó csoportokat alkottak. Sőt, ha a Galíciából elvándorló nemzedék motívumai között az ottani kehillákkal való szakítást is elfogadjuk, akkor feltételezhető, hogy Északkelet-Magyarországon az ortodoxia és a haszidizmus enyhébb és „rugalmasabb” formái jelentek meg (Vö. McCagg 1992, 99-100.). Ami a közösségi szervezet és intézmények normatív, a mindennapi élet és a falusi interakciók szabályozására kiterjedő működésének szabott gátat. (S ami majd Zemplénben és a környező megyékben a hitközségeken belüli sorozatos konfliktusokhoz járult hozzá.)

A fentieket néhány példával konkretizáljuk. Említettük, a közösség által meghívott és finanszírozott tanító működött Tárkányban, ami az összetartást erősítette, ám a judaizmus alapjainak átadására hivatott, de túl nagy megbecsülésben nem részesülő, személyükben gyakran változó oktatók kiválasztása rendszeres konfliktusokat okozott. (Az 1860-as években két tárkányi szegény családból származó fiú szintén tanítóként volt távol.) Ugyanakkor a vagyonos Fuchs Izrael magántanítót fogadott gyermekei mellé, Mandel Benjamin kiskereskedő a szomszédos Cigánd izraelita népiskolájába küldte fiát, ahol fokozatosan a világi tudásanyag került előtérbe, míg a 16 éves Schwarcz Ignác a haszidizmus egyik hazai központjában, a huszti jesivában tanult. A következő évtizedek tanköteles gyermekei pedig egyre nagyobb arányban a helyi állami és községi, eset-14 MOL XV 16. X 6952 B 1586-1720 Nagytárkány.

190