Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Csíki Tamás: A megtelepedés útján. A nagytárkányi zsidóság a 18 - 19. században

zása szintén befolyásolta az izraeliták migrációját, az uradalmi településeket jelölvén ki annak keretéül.

Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy a zsidók nem csak a forrásokban megjelölt foglakozásokat űzték. Igaz, az említett összeírások kereskedők (mercator - akik általában távolsági kereskedést folytattak), kalmárok (quaestor - ide tartoztak pl. a boltosok, zsibárusok, szatócsok), valamint a szomszédos településeken különféle árucikkekkel házalók (circumforaneus) kategóriájában nem tüntettek fel izraelitákat, ami azonban nem zárta ki a családfők vagy a háztartásokban élő családtagok bekapcsolódását a régió áruforgalmába. (Az öszszeírók számára minden bizonnyal az uradalomhoz fűződő jogviszonyt kifejező foglalkozás volt az elsődleges.) A ’Sennyey birtokok 1759-ben készült, a bevételeket és a kiadásokat rögzítő kimutatásából tudjuk, hogy a rozstermés negyedét egy tárkányi izraelitának adták el, emellett a sófuvarozás (a Tisza-parti településen sólerakat és sóhivatal működött), a házalás, valamint a szarvasmarhatartás és a különböző napszámosmunkák is a szűkös jövedelmek kiegészítését, az adóterhek és a földesúri járulékok teljesítését szolgálták.5 Azaz az újabb és újabb betelepedőknél a lokális - a települések közötti közvetítő szerepen túlmutató - alkalmazkodás különböző formáinak lehetünk tanúi, ugyanakkor a likvid és szerény profitot biztosító jövedelemforrások a nemzedékek közötti és a megtelepedéshez kötődő stabilitást és folytonosságot akadályozták. (Az összeírások szerint a 18. század végén Tárkányban, miként a Bodrogköz nagy részén az izraeliták ház- és földjövedelemmel nem rendelkeztek.)

Mindehhez a gazdasági változások (az értékesítési lehetőségek) bizonytalansága társult. Az 1820-as években pl. Felső-Zemplénben a szarvasmarha árának csökkenése (a Hegyalján az észak felé irányuló borkereskedés visszaesése), a magas vámok, valamint az árendák sorozatos felmondása miatt az izraeliták közül „sokan utolsó ínségre jutván” vándoroltak el a megyéből (MOL C 55. FI. No. 92). S ez a gazdasági adaptációk sikerességéről, a késői karrierek „szerves" előzményeiről alkotott történetírói véleményt árnyalja.

Ám ezúttal sem elégedhetünk meg az ökonómiai érvekkel. Az izraeliták a nemesi birtokra, azaz szegregáltan telepedtek, s kapcsolatuk a falusi népességgel egyoldalú (üzleti) maradt. Emellett mivel a 18. század végéig csak néhány, s mindig más családot találunk Tárkányban, s mert a hitközségi intézmények hiányoztak (a közösségi struktúra már a kibocsátó közegben képlékennyé vált), saját interakcióik sem lehettek intenzívek. (Azokra a konfliktusokra is utalunk, amit a türelmi adó egymás közötti felosztása vagy a hátralékok közösségre hárítása okozott.) Mindez feltehetően az országba telepedők első generációjánál a migráns tapasztalatokból formálódó identitás része lett, ami a további vándorlást ösztönözte. Ily módon a befogadók kulturális (etnikai, felekezeti) karakterjegyei a betelepedők következő, reformkori nemzedékénél kaptak szerepet.

Részletesebb képet alkothatunk a nagytárkányi izraelitákról az 1870-es (az 1869. december 31-i eszmei időpontra vonatkozó) népszámlálás háztartási

5 A Bodrogköz kistáji kapcsolatrendszerérői Siska 1988, 472-474.

183