Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Csíki Tamás: A megtelepedés útján. A nagytárkányi zsidóság a 18 - 19. században
Az országba telepedő és az áruforgalom különböző formáit kialakító, ily módon „kereskedelmi és információs láncot”, sőt „igazi kereskedelmi hálót” képező zsidóságról konstruált történetírói kép (Pietsch 2003, 79-80) csábító lehet a migráns hálózatok elméletének adaptálására a betelepedés/vándorlás további értelmezéséhez. Eszerint ennek folytonosságát a migránsok közötti és a kibocsátó közösséggel is megmaradó személyes-kommunikatív, illetve rokoni kapcsolatok motiválják és tartják fenn (Massey - Arango - Hugo - Kouaouci - Pellegrino - Taylor 2001, 25-26). Kétségtelen, a nagytárkányi összeírásokban találunk néhány családot, ahol oldalági rokonok is voltak, azaz a családtagok követték a betelepedőket; vagy a háztartásokban segítő szolgálók (ancilla) feltehetően az egykori rokoni családok fiataljai, esetleg árvái3; ahogy utóbb az egyre népesebb közösség önmagában vonzóvá válhatott a vándorlók, valamint a környező településeken élők számára. Ám ezt sem tekintjük a sikeres, állandó megtelepedéssel záruló migráció általános feltételének, amivel szemben a korábban érkezők (a földesúri regálékat megszerzők), valamint az újabb és újabb betelepedők közötti konfliktusokat említhetjük.4 Eddig a migráció különböző, egymással összefüggő motivációit vettük számba, s ehhez még egy - véleményünk szerint meghatározó - tényezőt sorolunk, ami a vándorlást kulturális jelenségnek tekinti. A kibocsátó galíciai közösségekben ugyanis a 18. században és a 19. század elején az egyének mindennapjait felforgató változások zajlottak. Egyrészt a bármilyen életformaváltással mereven szembeszegülő, a kehillák évszázados tekintélyére épülő ortodoxia (rabbinizmus - mely a csoportkohézió leghatékonyabb eszközének a talmudi hagyományokat tartotta), illetve a misztikus vallásos irányzat, ám ugyancsak hierarchikusan szerveződő haszidizmus konfliktusára utalunk, ami nemritkán a közösségekből való kölcsönös kizárásokkal járt. Másrészt a galíciai zsidóknak nem csupán az intézményi struktúrákat és a közösségi normákat elbizonytalanító, hanem az életvitelükbe is közvetlenül beavatkozó felvilágosult abszolutista (II. József-féle) intézkedéseket is tapasztalniuk kellett. (Pl. a kehillák önigazgatási jogának szűkítését, német tannyelvű elemi iskolák alapítását és a magánoktatás korlátozását, a házasság engedélyezésének képzettséghez kötését, a kocsmabérletek megszüntetését, az ingatlanszerzési jog visszavonását: McCagg 1992, 87-88.) Ami az egyént a közösséghez fűző szociokulturális kapcsolatok lazulását eredményezte. Ám ha ezek a változások az eredeti közösségből való kilépést indukálták, ez nem jelentette a megtelepedés/befogadás gyors sikerét, aminek ugyancsak több okát említhetjük. Bár Nagytárkányban a regálébérletekre és a szegődményes iparűzésre is lehetőség nyílt, ez a letelepülést ideiglenessé tette. A földesurak ugyanis a bérleteket bármikor felbonthatták, az iparosokat egy-egy meghatározott munkára szerződtették, vagy a birtokszervezet és a gazdálkodás válto3 Erre utal az 1811/12-es zempléni összeírás melléklete (Sas 1986, 35). 4 Az elmondottak pontosításához más települések zsidóságának mikroléptékü vizsgálata is szükséges. 182
