Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Csíki Tamás: A megtelepedés útján. A nagytárkányi zsidóság a 18 - 19. században

ciálatlanságot jelzik: 4-en földesúri regálék bérlői, 4-en pedig ugyancsak szerződéses iparűzők (MOL C 55. FI. No. 429).

Néhány éwel később, 1825-ben az elszegényedő és a türelmi adó fizetésére képtelen izraelitákat írták össze. (A taksa nagyságát, az állami bevételek növelésének szándékával, megyénként állapították meg - Zemplénben ez 1799- től 1812/13-ig 6 360-ról 12 892 Ft-ra emelkedett -, a jövedelemhez igazodó személyenkénti meghatározását, valamint összegyűjtését viszont a helyi közösségek vezetői végezték. MOL C 55. FI. No. 92, Haraszti 1999, 142-143). Nagytárkányban 7 családfőről, köztük az előző, 1821-es összeírásban szereplő 3 iparosról mutatták ki, hogy 2-6 év óta nem fizették a türelmi adót (hátralékuk összesen 233 Ft), s ezen idő alatt teljesen elszegényedvén, elköltöztek a vármegyéből, vagy nincstelenül és (jog)utód nélkül haltak meg (MOL C 55. FI. No. 92).

Milyen következtetést tehetünk mindebből a Tárkányba telepedő izraeliták első generációinak az 1700-as évek közepén kezdődő történetére? Mindenekelőtt azt, hogy a Bodrogköz, valamint Felső-Zemplén kistelepüléseihez hasonlóan (s ellentétben más megyékkel: pl. Hevessel, Szepessel és Liptóval, ahol kezdetben csupán néhány községbe telepedtek, vagy a hegyaljai bortermelő mezővárosokkal, ahol ugyancsak intenzívebb tömörülésük zajlott: Acsády 1897, 178-179), a beköltözés első, több évtizedes szakaszában mindössze néhány Galíciában született izraelitát (magánosokat és egy-két családot) találunk. S bár számuk a 18. század végéig emelkedett, és nőtt közöttük a családosok (miként a gyermeklétszám is), valamint a Zemplén megyében születettek aránya, ez - az egyéneket tekintve - nem jelentett kontinuus jelenlétet. Állandó migráció, folytonos ki- és betelepedés volt inkább jellemző, amit különböző okok formáltak egyéni döntésekké. (Utaltunk a betelepedés regionális változataira, amire aligha lehet egységes magyarázó elvet találni.)

Kétségtelen, figyelembe kell vennünk a szabad mozgást szabályozó hatalmiadminisztratív intézkedéseket, melyek a helyváltoztatás korlátozásától az országból való kiutasítás (amennyiben nem tudták a földesúri joghatóságért vagy védelemért járó összeget megfizetni) széles skáláján mozogtak (Gonda 1992, 40-41). De utalunk a vándorlásra kényszerítő elszegényedésre vagy egzisztenciavesztésre is (ami a korabeli forrásokban - a türelmi adó nemfizetésével öszszekapcsolódva - meghatározó argumentum volt), még ha ennek nem tulajdonítunk elsődleges szerepet. Sem a szülőföldet elhagyó első impulzusban, mivel az országba költözők aligha számíthattak anyagi életkörülményeik javulására (sőt terheik nemritkán látványosan növekedtek2), sem a megyén belüli „ide-oda vándorlásukban", mivel ez - ahogy az összeírások is említették - az eltérő jövedelmű (egzisztenciájú) népességet egyaránt érintette.

2 Abaúj megyében pl. az 1730-as években összeírt 23 családfő az egykori (külföldi) földesurainak kb. 38 Ft-nak megfelelő, mi'g az új (magyar) földesuraknak 879 Ft évi cenzust fizetett. Acsády 1897, 183-184.

181