Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Frisnyák Sándor: Táj és ember
Nagytárkány térszerkezete többé-kevésbé megegyezik a bodrogközi Tisza-mellék többi településével. A belsőség a Tisza jobb partján - a kissé magasabb folyóhát térszínén - épült. A belterülettől keletre az alacsony ártéri gyepterületet és a folyó bal partján a lápokkal, mocsarakkal és régi folyómeder-maradványokkal tagolt erdőséget legelőként hasznosították. Az erdei legeltetés mellett az ártéri gazdálkodás egyéb lehetőségeit is kiaknázták (1. táblázat). Az említett katonai térkép nem ábrázolja, azonban Viga Gyula kutatásaiból (Viga 1996; Viga 2004) tudjuk, hogy a tárkányi határban és ennek déli folytatásában igen jelentős ártéri gyümölcsligetek is voltak. Az ártéri gazdálkodásban az állattenyésztés volt meghatározó jelentőségű, nemcsak Nagytárkányban, a Bodrogköz többi településében is. A belsőségtől nyugatra kisebb-nagyobb gyepterületekkel, facsoportokkal és bozótosokkal tagolt szántóföldek helyezkedtek el. A Felső-Bodrogközben a gabonatermelés nemcsak az önellátást biztosította, értékesíthető felesleget is termeltek. Ugyanez nem mondható el a Karcsa folyótól délre fekvő bodrogközi településekről. A második katonai térkép (1856-1860) Nagytárkányt és környezetét ábrázoló szelvénye a munkaföldrajzi övezeteket már markánsabban jeleníti meg (6. ábra). Az ártérövezet gyep-, erdő-, gyümölcsliget- (Tisza-kert) és mocsárterületei elkülönülnek. Az egyes övezetek más és más természeti erőforrásait - a régebbi korokhoz hasonlóan - racionálisan hasznosították. A szántóföldek jelentősége - az ármentesítő munkálatok (gátépítés) következményeként tovább növekedett. 1865-ben a 2630 katasztrális hold (= 1 513,47 hektár) 37,5%-át a szántóföldek, 28,6%-át rét és legelők, 13,6%-át az erdők, 20,3%-át a haszonvehetetlen (túlnyomóan pangó vizes) területek foglalták el (Frisnyák 1990; Frisnyák 1996). A termelés homogén egységei (pl. a szántóföldek, a gyepterületek stb.) Nagytárkány határán túl is folytatódnak és a szomszédos településekkel összekapcsolódnak (5. ábra). 1750-1850 között az ártéri síkságokon, így a Bodrogközben is megnövekedtek a folyók árvízszintjei és kártételei. Az ősi települési szinteken épült bodrogközi falvak egyre inkább veszélyhelyzetbe kerültek. Az árvízszint növekedését az okozta, hogy a Kárpátokban a folyók forrásvidékén száz év alatt mintegy 23 000 km2-nyi erdőt vágtak ki hamuzsírfőzés (és egyéb ipari hasznosítás) céljából. A hegyvidéki erdők csökkenése felgyorsította a csapadékvíz és az olvadó hóié lefolyását, ami az alföldi nagytájon a hevesebb áradásokban és a vízszint növekedésében nyilvánult meg. A 18-19. századi nagy árvizek pusztításai a tervszerű védekezésre, a különböző vízügyi munkálatokra kényszerítették a Kárpát-medence népeit. Az integrált - az egész Alföldre kiterjedő - munkák megindítását a vízrajzi faktorok mellett a gazdaságföldrajzi tényezők: a világgazdasági kihívás, a gazdasági szerkezet- és módszerváltás szükségessége, a modernizálás, az infrastruktúra-fejlesztés stb. is gyorsította. A Tisza-völgy ármentesítésére - Széchenyi és Vásárhelyi tervei alapján - sorra alakultak a vízügyi munkákat szervező-lebonyolító társaságok. 1846-ban Leleszen alakult meg a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat, amelynek műszaki teendőit a Nagytárkányban felállított királyi mérnöki hivatal vezette (Mailáth 1896). Az ármentesítő (gátépítő) munká-15
