Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Takács Péter: Nagytárkány 1770 - 1848 között

jást esztendőnként. Ez utóbbiaknak évenként egy-egy pár teknősbékát is be kellett adniuk az udvarnak, s ha azt nem tették, 17 krajcárral válthatták meg. Ők fonni nem fontak, helyette egy-egy zsákot adtak uruknak.

Mária Terézia úrbérrendezése formailag 1767 és 1774 között minden magyarországi faluban - Nagytárkányban is - lezajlott. Megszülettek a jogi dokumentumok, de köznapi érvényesítésük, az urbárium szerint telki hányadok kimérése, a szolgálatoknak a telki hányadhoz igazítása késett. Arra nincs adatunk, hogy Nagytárkányban mikor szervezték át a jobbágyszolgáltatásokat és az annak alapját képező telki viszonyokat a rendeletnek megfelelően. Annyi bizonyos csak, hogy az úrbérrendezés és a jobbágyfelszabadítás között földesurat váltott a falu. A Sennyey grófok és bárók helyett Majláth József és Antal birtokába került Nagytárkány. Ők építtették azt a kastélyt, melyet Fényes Elek „szépnek” nevezett. Ők lettek a falu és a katolikus egyház kegyurai is. Nekik jövedelmezett a falu határa, s ők birtokolták és adták árendába a földesúri haszonvételeket, a mészárszéket, korcsmát, malmot, nádlási jogot, a halászat és vadászat feletti felügyeletet. Az, hogy szőlőskertje, szőlőhegye nem volt Nagytárkánynak a 19. század közepéig, nem különösebben érdekes, mert a környék talaja és domborzati viszonyai nem igazán kedveztek a szőlőtermelésnek. A szőlő és a bor hiányát pótolta a gyümölcs, és az abból főzött pálinka. Egyébként sem a Hegyalja, sem a Beregszász környéki szőlőhegyek nem voltak olyan messze, hogy bármikor ne hozhattak volna bort a falu kocsmájára, vagy egyéni fogyasztásra. A szőlőskert hiányánál érdekesebb, hogy Nagytárkány félórányi gyaloglásra lévén a Tiszától, nem sokkal messzebb a Bodrogtól s belátható távolságra a Latorcától, a faluban s a szomszédos Kistárkányban, de Bélyben is csak szárazmalmokban őrölhettek az emberek. Ha vízimalomban akartak őrölni, három-négy órányi távolságra kellett szekerezniük.

Nagytárkány község communitásának a közösségi életéről alig tudunk valamit. Mint máshol, itt is évenként bírót és esküdteket kellett választani a földesúr vagy tisztjének jelenlétében. A lakosok hitéletének gyakorlására a 18. században, majdnem az úrbérrendezéssel egy időben (1771-ben), a középkori kápolnájuk helyén római katolikus templomot, papjuk számára plébániát építettek.24 Az egyházi tizedet a házi adóval együtt fizették, mert Zemplén megye azt - enyhítendő jobbágyai terhein - megváltotta az egri püspökségtől, s pénzben szedte be a törvényhatóság adóztatott lakóitól.

A falu lakosai a 18. század végén még bizonyosan nem fogadtak közös csordást, kondást és gulyást, s a közösség hasznára sem szántóföldet, sem rétet nem usuáltak. Bevételi forrásuk kettő volt. A Szent Mihály napjától újesztendeig árendába adott kurta korcsma bérleti dija, és a Győröcskével közös fenntartású komp révpénze. Nem lévén egyéb közösségi épületük és szervezetük, csak a templom és a plébánia fenntartására kellett költeniük.

A regulázatlan, nagyrészt közös használatú határban, a tiszai halászatban, a sószállításban, a hatalmas árterület zsákmányolásában sok lehetőség rejlett.

24 Borovszky i. m.

141