Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Pokreis Hildegarda: Elemi oktatás a Mátyusföldön
99. A galántai izraelita elemi népiskola Az 1787-ben kiadott törvény viszont már a zsidók társadalmi beolvasztását szorgalmazta. Kötelezővé tette a német hangzású vezetéknév elfogadását és használatát minden családfő és természetesen a családtagok számára is. A férjezett asszonyoknak a férjük, a lányoknak pedig az apák nevét kellett viselniük. A törvény egyértelműen megtiltotta a zsidó nevek használatát, sőt a zsidó anyakönyvekbe is bevezette a német nyelvet. Az új vezetéknév így a német nyelvterületen elősegítette a zsidók észrevétlen beolvadását közvetlen környezetükbe. Más országrészekben viszont éppen ez a vezetéknév vált a származásuk egyik ismertetőjelévé, ezért már a 18. század folyamán igyekeztek ezt a vezetéknevet az adott közösség nyelvéhez igazítani. II. József türelmi rendelete (1781) a más, mint a nem katolikus vallású hívőket, tehát a zsidókat is érintette. Ennek köszönhetően a zsidóság is elnyerte a szabad költözködés jogát, azzal a feltétellel, hogy iskolákat szerveznek. A pozsonyi helytartósági kerületben ekkor 15 zsidó iskolát tartottak nyilván.14 A 18. században a zsidó iskolák állami felügyelete a tankerületi főigazgatóságok kezében összpontosult. Az izraeliták, hagyományaikhoz híven csakis a fiúgyerekek iskolázására helyeztek hangsúlyt, a lányokat túlnyomórészt a családban nevelték és oktatták. Jobbik esetben a módosabbak a lányaikat bennlakásos magánintézetekbe küldték, ahol külön oktatásban részesültek. A zsidó vallású tankötelesek az 1868-ban kiadott 36. te. értelmében izraelita felekezeti népiskola hiányában az állami, községi vagy más felekezeti iskolákban tanultak. A héber vallási tantárgyak oktatása függetlenül a világi tantárgyaktól kizárólag a rabbi felügyelete alatt álló hitközségi tanodákban történt. Ezek a tanodák 272
