Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: Előszó
Külön fejezetben elemezzük a személyi sérthetetlenséget, a részleges adómentességet, a politikai jogképességet, a teljes jogú birtokbírhatási lehetőséget stb. biztosító előjogokkal rendelkező mátyusföldi nemesi társadalmat. Mohács után, a 16. század felétől Magyarországon az állandó trónharcok és a török háborúskodások egy új nemesi társadalmat szültek. A Bazini és Szentgyörgyi grófok, a Serédy-, a Borsy-, a Báthori- és a Thurzócsalád helyét az új feltörekvő főnemesi családok foglalták el a régióban. A Pálffycsalád mint Pozsony vármegye örökös főispánja és a galántai Esterházyak királyi adomány alapján a régió, sőt az ország legbefolyásosabb főnemesi családjává váltak egészen a 20. századig. A 16-17. századtól a főrendi és a birtokos nemeseken kívül gazdasági helyzete tekintetében nagymértékben polarizálódott kisnemesi réteggel találkozunk a Mátyusföldön. Országos viszonylatban ők alkották a nemesség kilencven százalékát. A tömeges nemesítés eredményeként megállapítható, hogy a 18. században a nemesi társadalom tagjainak ötven százaléka előjogait 1550 után nyerte el. Legtöbbjük a falvakon kívül a régió mezővárosaiban élt. A 17-18. század folyamán aránylag nagyszámú kisnemesi közössége volt Szencnek, Magyarbélnek, Kajainak, Kosútnak, Rétének, Farkasénak és Galántának. A tárgyalt régió Pozsony megyei részén 1650-ben 383, míg 1723-ban 285 kisnemesi családot írtak össze. Az 1848-as forradalom és szabadságharc a 19. századi magyarországi polgárosodási folyamatok csúcspontját, és a meglevő rendiség végét jelentette. A jobbágysághoz hasonló életmódot folytató vidéki kisnemesség az elkövetkező fél évszázad alatt jogállását tekintve is ténylegesen beleolvadt a parasztságba. A 19. század reformtörekvései Magyarországon 1848 márciusában csúcsosodtak ki. A Pozsonyban ülésező utolsó rendi országgyűlés törvényalkotási munkája felé nagy elvárásokkal tekintett a vidék lakossága. Az uralkodó által 1848. április 11-én szentesített új törvények megalkották a polgári, demokratikus államforma alapjait, melyek érvényesítésére az elmérgesült osztrák-magyar viszony miatt csak részben került sor. A törvény előtti egyenlőség, a választó és gyülekezési jog, a közteherviselés és a jobbágyok úrbéri szolgáltatásainak megszüntetése ennek ellenére így is óriási visszhangra talált. A forradalmi hangulat több helyen feltartóztathatatlan népmozgalomba, garázdaságba, sőt gyilkolásba csapott át. Ennek látták kárát a kifosztott és meggyalázott zsidók Szeredben, néhány uradalmi tiszt a vidéken, de a nyári népképviseleti választások kapcsán a Galántára, illetve Vágvecsére kivonult választók egy része is. 1848 őszén az ország lángokban állt. A szlovák nemzeti mozgalom fegyveres ellentámadása kapcsán a vidék nemzetőrsége kivette részét a hurbanisták feltartóztatásában az ország északnyugati végein. A nemzetőrség mellett novemberben megkezdődött a honvédség megszervezése. Maga Kossuth november elején a vármegye községeinek elöljárói előtt szorgalmazta az újoncok kiállítását. A régió újoncai a szerveződő 15. és a 16. zászlóaljba lettek besorozva. A schwechati vereség után nyilvánvaló volt a császári seregek ellentámadása. A Pozsony és Nyitra vármegye nyugati határain keresztül betörő császári-királyi egységek december végén már a Mátyusföld Vágtól Nyugatra eső területeit ellenőrzésük alatt tartot11
