Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: Előszó
adományozott az egyháznak. A perről tudósító oklevelet a 13. század első felében másolták át az apátság oklevélgyűjtemény-könyvébe az ún. „Liber Rubelba, ahol a „privilegio de Sala" megjegyzést írták hozzá. Salaföld határának egyes leírásai fontos helytörténeti adatokkal rendelkező források. A hamisítványnak értelmezett 1138-as, majd az 1211-ben és 1214-ben felvett határleírás több település első írásos emlékeként szerepel. A Mátyusföld második legértékesebb középkori forrásaként értékeljük az 1113-ban Könyves Kálmán által kiadott és a zobori apátság birtokait megerősítő oklevelet. Az oklevél azon túlmenően, hogy határleírással együtt tartalmazza az apátság birtokait, először említi a régió több települését (Mocsonok, Vágvecse, Vágtornóc, Vághosszúfalu, Felsőkirályi, Farkasd, Zsigárd és Gány). A 11-14. században és egy-két esetben a későbbi korokban kiadott oklevelek, első írásos források több mindent elárulnak a régió középkori történetéről. Elsősorban a települések jogállására, birtokszerkezetére és az eredeti helynévanyagára gondolunk. A 15. század végén Hunyadi Mátyás halálával nagy harc alakult ki a magyar királyi trónért. A magyar rendek a belviszályok miatt egyre kisebb figyelmet szenteltek az ország déli határain megjelenő törökre. Ez a felkészületlenség és pártoskodás a csúfos mohácsi csatavesztéshez vezetett 1526. augusztus 29-én. A török megjelenése az országban közvetlen fenyegetést jelentett a Mátyusföldre is. Viszonylag korán, 1529-ben, majd 1530-ban pusztította a régió településeit a török. A 16. század végén a tizenöt éves háború során állandó veszélyben tartotta a vidéket. Ennek hatására menekültek el Sellyéről a kollégium diákjai is 1599-ben, sőt néptelenedtek el egyes települések. A török veszély mellett, illetve azzal egy időben nagy pusztítást okoztak a vidéken a Bocskai István és Bethlen Gábor rendi felkelésének hadi eseményei. A 17. század első felében, még Érsekújvár elestét megelőzően 1638-39-ben végzett a török súlyos pusztítást a régió Vágón túli területein. Vágvecse, Vágsellye és Farkasd lakosai a nagy pusztításra való tekintettel minden adófizetéstől mentesítve lettek. 1663-at követően pedig a régió települései, egészen Födémesig, a töröknek adóztak. Az állandó török fenyegetést Lipót császár a Vág menti védelmi rendszer kiépítésével ellensúlyozta. Ennek alapján 1665-ben Sellyén palánkvárat emeltek, majd megerősítették a kastélyt, és Farkasdon sáncokat hoztak létre. A szomszédos Gálántán az Esterházyak két megerősített kastélyán kívül a települést kerítéssel vették körül. A legkomolyabb stratégiai helyként mégis a semptei vár bizonyult, melyet a töröknek nem sikerült elfoglalnia. A török kiűzését követően a Rákóczi-szabadságharc idején 1703-tól 1708-ig a kuruc seregek ellenőrzése alatt állt a vidék. A szabadságharc fényes és kevésbé fényes eseményei kapcsán a régió stratégiai hellyé vált. Bercsényi seregeivel 1703 decemberében Szereden és környékén, a következő évben Diószegen, 1705-ben Galánta környékén, majd Jókán táborozott. Az állandó háborúskodások és következményei nagy terhet jelentettek a megmaradt lakosságra. Ennek ellenére a szatmári békével lezárult szabadságharc az ország újjáépítését jelentette, mely együtt járt a régió gazdasági, de etnikai szerkezetének változásával is. 10
