Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
A magyarellenes intézkedések kezdetei
A betelepített lakosság számára a végzést két hivatal adta ki: a kolonisták számára a Mezőgazdasági és Földreform-intéző Megbízott Hivatal, az áttelepültek számára a Telepítési Hivatal, majd az ötvenes években a kerületi nemzeti bizottság. A Beneš-dekrétumok, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéi lehetővé tették a „szlovákiai etnikai magyarok kérdésének megoldásá”-t (Vladimír Clementis). A csehországi németek kitoloncolása után a fő cél Szlovákia magyartalanftása volt. E dekrétumok hatását még fokozta az SZNT 1945. augusztus 23-án elfogadott 99/1945. számú rendelete, amely értelmében minden magyar és német nemzetiségű közalkalmazottat elbocsátottak állásából, ill. az SZNT 104/1945. számú rendelete, amely alapján az állam elkobozta a magyar és német nemzetiségű polgárok ingatlanait. Közben a 27/1945. számú elnöki dekrétum értelmében létrehozták a Telepítési Hivatalt, amelynek feladata a magyarok és németek kitelepítése, a külföldi szlovákság hazatelepítése volt a belső kolonizáció keretén belül. Miután a nyugati nagyhatalmak a csehszlovákiai magyarság egyoldalú kitoloncolását - a csehországi 3 millió német lakos kitoloncolásától eltérően - nem hagyták jóvá, Csehszlovákia és Magyarország politikai vezetésére bízták a kérdés megoldását. E „megoldások” egyike az 1946. február 27-én aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény volt, amely megközelítően 400 ezer szlovákiai magyar áttelepítésével számolt. További „megoldásként” a deportáció, a kényszerkitelepítés mutatkozott. Ez utóbbi módszert a csehszlovák kormány zsarolásként is alkalmazta a magyar féllel szemben először a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény megkötése előtt, majd azt követően azt remélve, hogy a magyar fél - látván a szlovákiai magyarság csehországi deportációját - gyorsabban rászánja magát a szerződés aláírására, majd meggyorsítja a lakosságcserét. Az idevágó irodalomból sok mindent megtudhatunk a megvalósítandó módszerekről. Jozef Šoltész szociális- és munkaügyi miniszter 1946 májusában a kormány kassai ülésén szorgalmazta az ország nem szláv lakosainak kényszermunkára fogását. Az volt a javaslata, hogy ne a cseh határvidékre vigyék a magyarokat, hanem családostul az ország belsejébe, mert itt gyorsabban asszimilálódhatnak. Vavro Šrobár szerint minden dél-szlovákiai magyar faluból a lakosság 70%-át - elsősorban a gazdagokat és az értelmiségieket - ki kell telepíteni a munkások, a kisgazdák, ill. a 60 éven felüliek és a betegek kivételével, s a kiürített területen meg kell szervezni a közigazgatást és a szlovák tanítási nyelvű iskolahálózatot.54 A reszlovakizációt a Slovenská liga javasolta a kormánynak. A liga felhívással fordult a lakossághoz, hogy „térjen vissza nemzetéhez, amelyből származik”.55 „Legyen a Szlovák Liga tagja! Baráti ligás körökben, tanfolyamokon, gyűléseken, esti tanfolyamokon, a Szlovák Liga sajtójának, a reszlovakizáltak, az áttelepültek és a vegyes nemzetiségű vidékek számára szerkezteit Náš 55
