Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Gazdasági-társadalmi tényezők az asszimiláció szolgálatában (198 - 1945)
mácséd térségében ütközött meg a megszálló csapatokkal, majd januárban Nagymácséd lakosai vívták harcukat a csehszlovák katonasággal. A krónikák megőrizték a vezetők, sőt a halottak neveit is, s azt is, hogy a vágaiak csak január végén tették le a fegyvert, amikor már az egész járást megszállták az új hatalom csapatai, amikor a járás teljesen a csehszlovák katonaság ellenőrzése alá került.9 Annak ellenére, hogy az újonnan alakult csehszlovák állam magára vállalta a párizsi nemzetközi békekonferencia, majd a Népszövetség nemzeti kisebbségek jogait biztosító határozatait, már a kormány első rendeletéiből kihámozható a pánszláv eszme továbbvitele mint stratégia, végső cél s a gazdasági intézkedések egész sorozata mint eszköz, taktika, amellyel az asszimiláció fokozatosan megvalósítható. Gazdasági téren tehát a csehszlovák állam egyik legfontosabb feladata a földreform megvalósítása volt, melyet Beneš a következőképpen indokolt: „Elégtételt kell vennünk a fehérhegyi csata után elkövetett gonosztettekért, minden idegen földbirtokost el kell kergetnünk a földekről. Bosszút kell állnunk.” Az 1919. április 16-án elfogadott ún. lefoglalási (kisajátítási) törvény értelmében a köztársaság területén négymillió hektár földterületet (szántó- és erdőterület) foglaltak le a földreform céljaira, tehát az összterületek 29 százalékát. A huszonhárom magyarlakta dél-szlovákiai járásban 325 ezer hektár mezőgazdasági területet sajátítottak ki. A kisajátított földterületek 78-80 százalékát a belső telepítések elveinek megfelelően a cseh és a szlovák vagy egyéb szláv telepesek kapták azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a dél-szlovákiai magyarlakta területek etnikai jellegét megváltoztassák. Néhány év alatt 2054 telepesbirtokot létesítettek Szlovákiában 22 473 hektár területtel. Itt tehát elsősorban belső kolonizációról volt szó, hiszen a földterületek zömét cseh és szlovák telepesek - vagy ahogyan a Galántai járásban is nevezték őket: kolonisták vagy legionisták - kapták. Természetesen a telepesek között a Balkánról visszatelepültekkel is találkozhatunk. Ezeket jugoszlávoknak könyvelte el a köztudat - ők jugoszláviai repatriáltak, visszatelepültek voltak. A magyar nemzetiségű szegényparasztság a lefoglalt, kisajátított mezőgazdasági területek alig 20-21 százalékát kapta. Csak az első húsz év alatt 22 falu nagyságú település és több kisebb település jött létre csupán a Csallóközben, a vidék szlovák jellegének kidomborítására. A telepes férfiak katonai alakulatokat képeztek, ún. parasztlovasságot, s fegyverviselési engedéllyel rendelkeztek. Igazi legionisták voltak.10 A csehszlovák földreformot Szarka László egyik munkájában a „magyarokon elkövetett súlyosabb sérelemnek nevezi”. Szerinte a magyar nemzetiségű földbirtokosok kezében az előző tulajdonuk alig 20 százaléka maradt, s a kiosztott földekből a magyarság mindössze 7,4 százaléka részesült.11 A csehszlovák állam erőszakos asszimilációs törekvéseit az alábbi statisztikai adatok is alátámasztják: a magyarlakta területeken az 50 ezer új földbirto34
