Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

A csehszlovák állampolitika nemzetiségi aspektusai (1918 - 1948)

kezeti Áruközpont, amely rövid idő alatt Csehszlovákia egyik legtőkeerősebb, leggazdagabb szövetkezeti központjává vált. A harmincas években a polgári demokráciák tétovázó politikája a fasizmus kibontakozását, majd térhódítását eredményezte. A német sikereken felbuzdul­va az akkori magyar kormány egyes vezetői határkiigazításokat kezdeményez­tek, egyelőre békés eszközökkel. Az egyik megoldandó probléma Csallóköz au­tonómiája volt, amelyet annak idején T. G. Masaryk köztársasági elnök is felve­tett a Károlyi Mihállyal folytatott tárgyalásai során. A magyar fél azonban ekkor már ezzel nem elégedett meg, mert célja a ha­tárok néprajzi (etnikai) alapokon történő kijelölése volt. A magyar határkiigazftó bizottságot Teleki Pál, a csehszlovák bizottságot Jozef Tiso vezette. A hivatalos tárgyalások 1938. október 9-én, tehát a müncheni döntés után kezdődtek. A magyar igény 14 453 km2 dél-szlovákiai terület volt, amelyen 1 091 000 la­kos élt, ebből 78%-a magyar nemzetiségű. A csehszlovák fél javaslata ezzel szemben 1800 km2 terület volt 121 ezer lakossal. Mivel a magyar és csehszlovák fél nem tudott közös nevezőre jutni, ezért a két érdekelt nagyhatalom külügyminisztere, a német Ribbentrop és az olasz Ciano gróf határozott a területi követelések végső nagyságáról 1938. november 2-án az ún. első bécsi döntéskor, melynek értelmében 12 109 km2 területet csatoltak Magyarországhoz 869 ezer lakossal (ezek 86,5 százaléka volt magyar nemzetiségű). Az angol és francia fél a müncheni tárgyalásokk során engedte át ezt a jogot Németországnak és Olaszországnak. A magyar hadsereg 1938 november első felében vonult be a kijelölt, vissza­adott területekre, a Galántai járás területére 1938. november 9-11-e között. Galánta jelentős határváros lett viszonylag erős határőrséggel, s megmaradt to­vábbra is közigazgatási központnak (a már említett falvak, városok tartoztak vonzáskörzetébe). 32

Next

/
Thumbnails
Contents