Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
A csehszlovák állampolitika nemzetiségi aspektusai (1918 - 1948)
5. A csehszlovák állampolitika nemzetiségi aspektusai (1918-1945) Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 őszén a vesztes világháború következtében utódállamaira bomlott. A 19. század végén és a 20. század elején kibontakozó, illetve beérő cseh, szlovák és román nemzeti törekvéseket a magyar vezető politika elutasító magatartása, önző politikai érdekei miatt sem Jászi Oszkárnak, sem Károlyi Mihálynak nem sikerült úgy irányítania, hogy azok nemzeti öntudatukat megnyugtató megoldást találjanak Magyarország keretein belül. Az első világháborút követő békekonferencia a történelmi gyakorlatnak és tapasztalatoknak megfelelően a győztes nagyhatalmak érdekeit szem előtt tartva újabb érdekszférákra osztotta fel Európát. Ezen az új térképen megváltoztak Magyarország határai is. A történelmi hűség megköveteli, hogy megjegyezzük: a békekonferencia az új országhatárok megállapításakor nem tartotta be az oly sokszor hangoztatott geopolitikai elveket, s elmulasztotta az etnikai határok meghúzásának lehetőségeit is, sőt a népszavazást sem vette számításba, holott más esetekben ettől a gyakorlattól sem vonakodott. A békekonferencián a geopolitikai érvek (stratégiai, katonai, gazdasági elképzelések) bizonyultak a legfontosabbnak, s Wilson amerikai elnöknek a nemzetek önrendelkezési jogáról meghirdetett politikája vereséget szenvedett. Míg Magyarország területe a békekötések előtt 325 000 km2 volt, lakosainak száma elérte a 21 milliót, a békekötések után a területe 92 963 km2-re zsugorodott, lakosainak száma pedig 7 615 000 főre csökkent. A Csehszlovák Köztársasághoz csatolt területek nagysága 61 654 km2, a lakosság száma a statisztikai adatok alapján 3,5 millió volt, ebből magyar nemzetiségűnek vallotta magát megközelítően 700 ezer ember. A szlovákiai magyarság gazdasági ereje az új köztársaságban nem volt számottevő. Magyar kézben lévő ipari létesítményekkel ugyanis csak elvétve találkozhatunk. Csak az élelmiszeripar (főként a malomipar, a szesz- és cukorgyárak) részesedése volt említésre méltó. Ezek színvonala, teljesítőképessége megközelítette az országos átlagot. A magyarlakta vidék lakosságának zöme mezőgazdasággal foglalkozott. A magyarság volt az egyetlen csehszlovákiai nemzeti kisebbség, melynek számaránya a mezőgazdaságban az első köztársaság idején növekedett. Míg 1921- ben a magyar lakosság 61,50 százaléka foglalkozott mezőgazdasággal, 1938- ban ez az arány eléri a 65,30 százalékot. A csehszlovákiai magyarság zöme tehát a mezőgazdaságból élt, de a velük szembeni diszkrimináció már az 1919. évi 215. számú ún. lefoglalási törvény 30
