Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
A járás városainak településtörténeti vázlata
pedig nemzetközi mezőgazdasági kiállítást rendeztek a városban, bizonyítandó annak kiemelkedő fejlettségi fokát e régióban. Az első világháborút követő békeszerződések értelmében a város Csehszlovákiához került. Itt jött létre 1925-ben a Hanza Szövetkezeti Áruközpont, amely egész Dél-Szlovákiát ellátta áruval. Polgári iskola alakul a városban, és nyilvános fürdőt építenek. Az első bécsi döntés visszaadja a várost Magyarországnak, és az 1938 novembere és 1945 januárja között határőrvárosként szerepel. A határőrség laktanyája a mai mezőgazdasági szakmunkásképző intézet területén volt. (A fabarakkokat már lebontották.) A Beneš-dekrétumok alapján 1947-ben Galántáról Magyarországra telepítettek 184 személyt (63 gazdasági egységet), és Magyarországról Galántára 143 személyt (43 gazdasági egységet). A háborús károk eltávolítása után megkezdődött az újjáépítés. Ez elsősorban az 1960-as területi átszervezéskor következett be, amikor Galánta az új nagy járás központja lett. Kórház, több új lakónegyed és középület épült a városban, sok ezer munkást foglalkoztató ipari létesítmények épültek. Közben a városhoz csatolták Nemeshodit, Nemesnebojszát, Javorinkát (Štefánikovo) és 1972-től 1990-ig Taksonyt is. Lakosainak száma 1910-ben 3274, 2001-ben 16 365 volt, azaz a növekedése csaknem ötszörös volt. A város lakosságának nemzetiségi összetétele nagyon ingadozó. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a lakosság 89,5%-át alkotják a magyar nemzetiségűek, 1950-ben (azaz közvetlenül az 1945-1948 közötti jogfosztás után) már csak 4,56%-át, 1961-ben 19,6%-át és 2001-ben 36,8%-át. Galánta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 221/1996. számú törvényrendelete alapján 1996. július 24-től újból (továbbra is) járási székhely az újonnan alakult Nagyszombati kerületben. Szered A szlovák-magyar etnikai határ „legszlovákabb" városa, ahol a magyar nemzetiségű lakosság mindig kisebbségben volt. Az 1910-es népszámlálási adatok 35,3%-os magyar jelenlétet mutattak ki, s az 1920-as adatok szerint is csak 702 magyar nemzetiségű lakos (13,09%) élt a városban, de az 1961-es adatok már csak 0,77%-os, a legújabb - 2001-es - adatok pedig 1,36%-os magyar jelenlétet rögzítenek. A települést először 1313-ban említik írásos emlékeink Zereth néven. Lakosságát azok a katonák és családtagjaik alkották, akiket a királyok a semptei vízvár őrzésével bíztak meg, amely fontos átkelőhely (rév) volt a Vágón. A mai kutatások szerint a település régebbi eredetű. Határában magyar lovassírokra is bukkantak a régészek. Szereden (Semptén) ágazott el a Via Bohemica Csehország (Brünn) és Lengyelország (Krakkó) felé. Az elmondottakból kitűnik, hogy a település kezdetben a semptei várbirtokhoz tartozott, majd a Thurzók és Esterházyak birtoka lett. A 16. századi írásos 27
