L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
6. Összegzés
tolikus cigányok legfölülre temetkeztek, a faluban lakó egyetlen zsidó család tagjait pedig a temető keleti oldalára, a fölső katolikus résszel párhuzamosan temették. Az eredeti temetkezési rend mára gyakorlatilag teljesen felborult. Ennek oka elsősorban az, hogy nagyon sok felekezetileg vegyes házasság köttetett, így a temetkezésnél is elsősorban a rokoni kapcsolatok és nem a vallási hovatartozás dominált a temetkezési hely megválasztásában. A temetkezési rend felbomlásának másik oka a sírok és síremlékek jellegének megváltozása. A sírokat a 20. század közepétől betonnal kerítették körül, majd az 1980-as évek elejétől hirtelen gyorsasággal terjedt el az ún. kriptába való temetkezés szokása. Ez után már nem követhették azt a gyakorlatot, hogy a dédszülők, illetve nagyszülők besüppedt sírjának helyére ássák az újonnan elhunyt családtag sírját. A kripták megjelenése után fokozatosan az is gyakorlattá vált, hogy az addig fedetlen sírokat is betonlappal fedték be. A körülbetonozott sírhantok környékét gyakran betonlapokkal, kőkockákkal rakják körül, így egyre zsugorodik a temetkezésre alkalmas hely nagysága. A sírok tájolása észak déli irányú, a síremlékeket a halott fejénél állítják, a felirat a sírjel, illetve síremlék belső oldalán van. A síremlékek anyaga is nagy mértékben megváltozott a vizsgált évszázad folyamán. Míg az első évtizedekben a keresztek anyaga elsősorban fa, vagy fém volt, 1945 után fokozott mértékben terjedtek a betonból, műmárványból, illetve márványból és gránitból készült sírjelek, síremlékek. A fából készült református és evangélikus fejfákat, valamint a lapos kőből kialakított síremlékeket is ezek váltották fel. Ebből adódik tehát, hogy a három felekezet síremlékei mára többé-kevésbé egységesültek, anyaguk, formájuk megegyezik, s a katolikusokat csupán a rajtuk szereplő kereszt különbözteti meg, de ez sem kizárólagos. Az egykori zsidó síremlékekből ma már egyetlen sem található a temetőben. A feliratokat tekintve megfigyelhető, hogy a római számok fokozatosan elmaradtak és a feliratok nem csupa nagybetűből állnak, mint ahogy az a század közepétől jellemző volt. A sírfeliratok nyelvezete bizonyos fokig visszatükrözi a helyi nyelvjárási sajátosságokat is, ezért az egyes feliratokat is külön csoportokra osztva mutatja be a kötet, jelezve, hogy hány alkalommal fordul elő egy-egy variáció. A szlovák nyelvű feliratok esetében a változatok száma nem olyan nagy, mint a magyarok esetében, miközben a szlovák feliratok száma jóval alacsonyabb, mint a magyar. Ez azért is figyelemre méltó, mert a népszámlálási adatok ismeretében más arány lenne feltételezhető. A temető sírjeleinek szimbólumai között a kereszt mellett a bányászjel dominál, ezt követi a kehely, illetve a szomorúfűz és a rózsaág. A bányászjelen kívül más foglalkozásra utaló szimbólum nem fordul elő. A gyerekek és fiatalok sírján megjelenik a galambpár (az egyik halott), mint díszítőelem, valamint az ő sírjukon gyakori az imádkozó angyalfigura is. A temetőgondozás szokásai is jelentős változáson mentek keresztül a század folyamán, de a mindenszentek napjának megünneplése is nagymértékben megváltozott, mint ahogyan a sírok díszítése, a gyertyaégetés szokásai. A század első felében csak sötétedés után mentek ki az emberek a temetőre, az utol-249
