L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
6. Összegzés
Mára a halotti torok is szinte teljesen elmaradtak. Míg a század első felében majdnem általános volt és megszólták azokat, akik nem rendezték meg, az 1989-es rendszerváltást követően szinte egyik évről a másikra elmaradt. Az utolsó évtizedben sokan váltak munkanélkülivé, s az árak is drasztikusan megemelkedtek. A második világháborút követő időszakban már egyre ritkábban rendeztek otthon halotti tort, a helyszín vagy a helyi kultúrház, vagy pedig a tűzoltó szertár lett. Az utóbbiban elsősorban a helyi tűzoltószervezet tagjai, ők ugyanis ingyenesen megkapták a helyiséget a vezetőségtől. Néhány halotti tor sokszor egy lakodalommal ért fel. A vizsgált településen két temetkezési egylet is működik, mindkettő a század húszas éveiben alakult. Az egyik, az ún. falusi egylet, 1920-ban alakult, a másik pedig a betléri egylet. Ennek helyi csoportja 1928-ban jött létre. Mindkét egylet saját zászlóval is rendelkezik és képviselői ott vannak minden elhunyt tag temetésén, az egylet zászlaját a menet élén viszik és a koporsó leengedése után háromszor - mintegy búcsúzásként - meglengetik a sír fölött. A magyarok és szlovákok temetkezési szokásai gyakorlatilag semmiben sem mutatnak eltérést. A katolikus, evangélikus és református temetések, az adott egyház előírásainak megfelelően részben különböznek egymástól. A katolikusok nem énekeltek útközben, az evangélikusok igen, viszont a reformátusok csupán a temetőkapuban, illetve most a ravatalozóból kijövet. Az általuk énekelt “Szent hely ez a temető..." kezdetű ének nem szerepel az énekeskönyvben és a környék többi településén sem ismerik. A reformátusok körében a század elején élt egy szokás, amikor is az elhunyt temetéséről származó egyik koszorút a templomban kiakasztották. Arra azonban nem sikerült választ, illetve magyarázatot kapni, hogy vajon mindegyik elhunyt esetében kikerült e egy-egy koszorú, vagy csupán az egyház keretében valamilyen tisztséget betöltő személyek esetében. A községben élő cigány származású lakosok temetkezési szokásai ma már csak kisebb mértékben térnek el a többség szokásaitól. A legszembetűnőbb különbség, hogy a temetési menettel mindig halad egy zenekar is, amely egész úton játszik. A cigány származású elhunytaknak eddig kizárólag egyházi temetésük volt. A másik eltérés a halotti torral kapcsolatos, ők nem hívogatják ugyanis külön az embereket és a többséggel ellentétben nem száraz, hanem főtt ételt készítenek a torra. Különbség mutatkozik még a virrasztás szokásában is, mivel ők három napig virrasztanak. Adatközlőim szerint a század első felében a cigányok temetése abban is különbözött, hogy ők ételt is hordtak ki a sírra, valamint a temetéseken hangosan jajveszékeltek és a földhöz is vagdosták magukat. A cigányok síremlékeinek ma olvasható feliratai kizárólag szlovák nyelvűek. Hiedelemviláguk megegyezik a többségével, csak apróbb eltéréseket sikerült feljegyeznem. A múló-tói (a halál helyi cigánynyelven) való félelem fokozottabban van jelen körükben, azonban a század első háromnegyedéhez viszonyítva ez is 246
