L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
6. Összegzés
A harangozással kapcsolatos szokások a mai napig sem változtak. A század második felében megszűnt az a gyakorlat, hogy harangoztak a katolikus haranglábban, amikor idegen halottat vittek keresztül a falun. Korábban azt tartották ugyanis, hogy ha ilyenkor nem szólalt volna meg a harang, akkor a jégeső elverte volna a határt. A községben a virrasztás a század második felében csak nagyon ritkán fordult elő, ekkor is csupán idősebb elhunytak esetében. Ez azonban már a század első felében sem volt általános. Figyelemre méltó, hogy a környező községekben ez korántsem volt fgy, sőt a szomszédos Rekenyeújfaluban mind a mai napig virrasztanak a ravatalozóban is. A koporsóba kerülő mellékletek tekintetében eltérés mutatkozik az egyes felekezetek között. Míg a reformátusok csupán zsebkendőt, valamint férfi elhunyt esetében annak kalapját helyezik a koporsóba, az evangélikusok és katolikusok által koporsóba helyezett mellékletek jellege nagyon változatos. Gyerekek koprosójába bekerülnek a kedvenc játékok, a felnőttek esetében sokszor étel is került (pl. olyan befőtt, amilyet az elhunyt kedvelt). Arra is volt példa, hogy a kedvenc ruhadarabot is betették, valamint sokszor melegebben öltöztették fel az elhunytat, ha az életében is úgy szeretett öltözködni. Figyelemre méltó az a különleges eset, amikor egy katolikus elhunyt kedvenc tárgyát az utána elhunyt református halott koporsójába tetették be a hozzátartozók, mivel szerintük a halott emiatt járt vissza kopogni. Volt arra is példa, hogy az így kifelejtett tárgyakat beásták a sfrba. A községi ravatalozó felépüléséig, 1985-ig otthonról, a háztól temetkeztek, azonban két polgári temetés alkalmával már korábban - 1966-ban és 1977-ben - a helyi kultúrházban ravatalozták fel az elhunytat. Mindkét esetben a helyi vasércbányában vezető funkciót betöltő személyekről volt szó. Gyakori résztvevője volt mind az egyházi, mind a polgári temetéseknek a rozsnyói bánya fúvószenekara is, amely ingyenesen játszott a bányászok temetésén. Minden esetben elhangzott a bányászhimnusz is. Mivel a zenekar az 1989-es rendszerváltást követően feloszlott, a bányászhimnusz azóta a helyi ravatalozóból hangszórón keresztül hangzik el a temetésen. Amíg működött a helyi vasércbánya, az elhunyt bányászok részére minden esetben készíttetett egy ún. "dupla koporsót”, amelyet a helyiek futurá-nak is neveznek. Ez tulajdonképpen nem koporsó volt, hanem a sírt fadeszkákkal bélelték ki, s amikor a koporsót ebbe behelyezték, deszkalapokkal le is fedték. Ez a temetkezési mód lényegében a padmaly alá temetkezés továbbfejlesztett változata és a későbbi, betonból készült, ún. kripták előképe. Azokat a bányászokat, akik rendelkeztek az 1945-öt megelőző időszakból származó ünnepi bányászruhával, ebben a ruhában temették el. A különböző korosztályokhoz tartozó elhunytak temetési szertartásai a század első felében nagyobb mértékben különböztek egymástól, mint a század utolsó évtizedeiben. A kiházasítatlan fiatalok temetésén már több mint két évtizede nem rendezik meg a “halott lakodalmát”. 245
